back to top
Kezdőlape-MobilityHárom különböző vonalvezetés is lesz a Formula E berlini szuperfináléjában

Három különböző vonalvezetés is lesz a Formula E berlini szuperfináléjában

-

Augusztus 5.-én tér vissza, majd nyolc nap alatt le is zárul a Formula E 2019/20-as idénye. Az utolsó hat versenyre egyaránt Berlin és a Tempelhof repülőtér fog otthont adni.

A csapatoknak eddig fogalmuk sem volt, hogy mind a hat versenyt ugyanolyan vonalvezetésen fogják-e futni, vagy lesz változatosság. A repülőtér tökéletesen alkalmas arra, hogy szabadon variálják a vonalvezetést, – ez is volt az egyik indok a berlini rendezés mellett – végül a három duplafutamos forduló egyaránt más-más vonalvezetést kapott. A sorozat vezetői ettől várják azt, hogy megmarad a bajnokságra jellemző változatosság, izgalom és kiszámíthatlanság.

Az idei szezon hatodik és hetedik futama – ami az első két berlini lesz – a már jól ismert pályát fogják használni, csak visszafelé.

A második duplázás során fogják a megszokott irányba a pályát, természetesen az előtte lévő 24 óra során a bukótereket, kerékvetőket, stb. dolgokat át kell alakítani, hogy így is alkalmas legyen újra.

A legfontosabb változás azonban két szünnap után érkezik el, mikoris az utolsó két versenyre, egy teljesen új karakterisztikájú pályát fognak felépíteni, amely több kanyart tartalmaz.  Az előbbi képen sárga színnel jelölték a pálya új részeit, ahol a két utolsó szektor kerül átépítésre, amely így jóval kanyargósabb és szűkebb lesz.

„Hatalmas vállalás három különböző pályát kijelölni erre az eseményre, ahol jóval kevesebb helyszíni ember tudja majd elvégezni a változásokat. Olyas valamit hoztunk létre, amelyre még nem volt példa az egyetemes motorsportban, ezzel pedig újfent bebizonyítottuk, azt ,ami a DNS-ünkben is benne van, vagyis, hogy mennyire reaktív és innovatív a Formula E.” – nyilatkozta a széria sportigazgatója Frederic Espinos.

„A mindkét irányba történő versenyzés számos következménnyel jár, nem csak a féktávot jelző táblák, a bokszok és rajtrács megfordítását jelenti. Más nemzetközi sorozatok is megakartak valósítani egy ilyet, de ott az irányító testület elutasította.” – folytatta.

„A közvetítő kamerákat, biztonsági előírásokat, kerékvetőket, bukótereket, stb. mind figyelembe kellett vennünk, és ez alapján megfelelően megterveznünk. A változtatásokra csupán 24 óránk lesz, ráadásul kevesebb ember áll majd a rendelkezésünkre. A harmadik pálya pedig sokkal technikásabb lesz, ami teljesen más képet fog adni, például az energia menedzsment szempontjából. Célunk ezzel az volt, hogy a csapatok kényszerüljenek minden korábbi adatok „kukába dobására”, hiszen erre a pályára majd teljesen más fajta beállítások lesznek szükségesek.” – jegyezte meg.