back to top
KezdőlapFormula 1Portimão és a Nürburgring már nézőkkel is számol

Portimão és a Nürburgring már nézőkkel is számol

-

Lehet, hogy nem kell már sokat várnunk arra, hogy újra nézők előtt megrendezett Forma-1-es futamokat láthassunk. Legalábbis Portugália erre készül.

A koronavírus miatt csak júliusban elkezdődött szezon először csak nyolc fix versenyhelyszínnel rendelkezett. Mostanra azonban már túl vagyunk három zártkapus versenyen (2 helyszínen), a naptár pedig már 13 fordulós.

Noha egyelőre egyetlen tengerentúli helyszín sincs még a naptárban, bekerültek olyan helyszínek is, melyek az eredeti versenynaptárban nem is szerepeltek. Így például Mugello, a Nürburgring, Portimão és Imola. Ehhez többé-kevésbé az is hozzájárult, hogy a zárkapus versenyrendezés okán a helyszíneknek kevesebb feltételnek kell megfelelniük (pl infrastruktúra és lelátók, stb tekintetében).

Portimão mégis nézőkre számít.

„Lesznek nézők” – mondta Porugália turisztikai titkára a TVI-nek. „Számos forgatókönyvet kidolgozunk, több vagy kevesebb nézővel, az egészségügyi helyzet alakulásának függvényében.”

A Nürburgring is reméli, hogy lesznek nézőik, azonban a pálya vezérigazgatója, Mirco Markfort az RTL-nek hozzátette: „az ég tudja”, hogy ez megtörténhet-e.

„Nem ígérjük, hogy nézők előtt lesz megrendezve a verseny, de nem is cáfoljuk” – mondta Markfort az Auto Bildnek. „Túl korai még erről beszélni.”

A portugál futamra a tervek szerint október 11-én, míg a nürburgringire október 25-én kerül majd sor.