back to top
KezdőlapFormula 1Heidfeld: Nem realisztikus elvárások elé állítják Leclerc-t

Heidfeld: Nem realisztikus elvárások elé állítják Leclerc-t

-

Nick Heidfeld szerint azok az elvárások, amik elé Charles Leclerc-t állítják nem realisztikusak.

Az Osztrák Nagydíjon szerzett dobogós helyezésén kívül a monacói nem igazán remekel eddig. A spielbergi második versenyen ugyanis ütközött csapattársával, tönkre téve mindkettőjük versenyét már az első körben, míg a Hungaroringen nem igazán találta a ritmust. A 22 éves pilóta formájára negatívan hat az is, hogy mostani autójuk nem igazán versenyképes, hiába hoztak fejlesztéseket már a második versenyre.

,,Leclerc nem teljesített jól az elmúlt két versenyen.” – kezdte Hedifeld. – ,,Már hónapok óta mondom, hogy Olaszországban a Ferrari megmentőjét látják benne. A terv az volt, hogy beül az autóba és a többiekkel ellentétben ő sikerrel jár és megnyeri a bajnokságot. A szezon megkezdése előtt már majdnem Isten lett, egy olyan személy, aki bármit képes véghez vinni. Ám túl sok mindent tettek a vállára, ő pedig nem tudta ezeket teljesíteni. Most már világos az, hogy amit elvárna tőle az nem reális.” – magyarázta az egykori versenyző a német Skynak.

A nyomás azonban csak még nagyobb lesz azáltal hogy Olaszországban három futamot is rendeznek idén:

,,Különösen Olaszországban lesz nehéz a Ferrarinak. Nem könnyű időszak vár Charles-ra (Leclerc). Az elején még pozitív az a felfogás, miszerint felvállalja a hibáit, azonban ezt nem csinálhatja a végtelenségig. Ha továbbra is bakizik és azt mondogatja, hogy ‘az én hibám volt’, a sajtó fel fogja tenni azt a kérdést, hogy miért is van ő itt. Nagyon gyorsan forróvá válhat a talaj alatta. Semelyik csapatnál sincs akkora nyomást, mint a Ferrarinál. Szerencsésre viszont ez Charles egyik erőssége. A kérdés viszont az, hogyan folyatódik a fejlődése. Kíváncsi vagyok milyen messzire jut el. Izgalmas lesz nézni, annyi biztos.” – zárta nyilatkozatát Heidfeld.