back to top
KezdőlapFormula 1Komoly kihívás lesz Portimaoból Imolába költöznie az F1-nek

Komoly kihívás lesz Portimaoból Imolába költöznie az F1-nek

-

Nemrég jelentették be, hogy a koronavírus által felforgatott 2020-as Forma-1-es naptár olyan visszatérő pályákat tartalmaz, mint Nürburgring vagy Imola, ráadásul új helyszínként Portimao is bekerül.

Utóbbi két verseny két egymást követő hétvégén lesz majd, Portugália elsőbbségével. És mivel a két helyszín közt a távolság 2500 km körül van, komoly logisztikai kihívást jelent a fél Európán való átutazás. Ezért is lesz csak kétnapos az imolai versenyhétvége a szokásos három helyett.

Minderről bővebben az Alfa Romeo csapatmenedzsere, Beat Zehnder mesélt egy svájci lapnak.

„A logisztikai kihívás elképesztő” – árulta el. „2500 kilométerre fekszik egymástól Portimao és Imola. A csapatok kamionjainak rögtön el kell indulniuk, és csak tankolni állhatnak meg.”

Azt is hozzátette, hogy nem csak két, hanem még több kamionsofőrt kell alkalmazni emiatt: „Külsős pilótákat is hoznunk kell.”

A koronavírus járvány miatti óvintézkedések arra kényszerítik a csapattagokat, hogy egy buborékban legyenek elszigetelve a hotelban és a pályán egyaránt. Zehnder ki is fejezte ezzel kapcsolatban, hogy nem ez a legélvezhetőbb éve.

„Nagyon könnyű panaszkodni. De a Forma-1-nek különösen fontos volt, hogy példát mutasson. Eddig nem volt koronavírusos eset, minden simán halad. Büszkék lehetünk arra, hogy végre elindultunk” – összegzett a svájci veterán.