back to top
KezdőlapFormula 1Sainz: A média befejezhetné a térdelés tárgyalását

Sainz: A média befejezhetné a térdelés tárgyalását

-

Charles Leclerc kiakadt azon médiaírásokra és közösségi kommentelőkre, akik őt rasszistának állítják be, és hasonlóképp van ezzel Carlos Sainz is. A térdelés témaköre azóta lett ennyire forró téma, mióta Lewis Hamilton nyíltan kiáll a Black Lives Matter mozgalom mellett, és ez beszivárgott a Forma-1-be is. Ahogy Leclerc, úgy azonban a spanyol Sainz sem térdel le a versenyek előtt 2020-ban. Őt Silverstoneban erről az El Mundo Deportivo kérdezte:

„Mi köze a térdelésnek ahhoz, hogy rasszista vagyok-e, avagy nem? Ez inkább egy gesztus, ami viszont semmit sem változtat meg. Már arról szól a dolog, hogy ki térdel, és ki nem, és nem arról, hogy ki az aki a rasszizmus mellett vagy ellene van.”

A monacói Leclerc azt állítja, hogy rasszistának titulálták, Sainz is kifejtette erről a véleményét:

„Őszintén szólva én nem sok ilyen kommentet kaptam. Volt pár, de nem sértődtem meg rajta, vagy nem érzem úgy, hogy nyomást helyeznének rám, ezért nem gondolom azt, hogy fel kell szólaljak emiatt a közösségi médiámon, mint tette azt Leclerc. Látni ugyanakkor, hogy a Forma-1-es versenyzőkre a média nyomást gyakorol oly módon, hogy az emberek egyre inkább összezavarodnak, mi rasszista, és mi nem. Szerintem nem kell erről beszélni a továbbiakban, és lapozni kell.”