back to top
KezdőlapFormula 1Brawn: Max Verstappen Michael Schumacherre emlékezetet

Brawn: Max Verstappen Michael Schumacherre emlékezetet

-

A Ferrari korábbi technikai igazgatója, Ross Brawn azt mondta, hogy a 70. Évforduló Nagydíjának győztese Max Verstappen, a Forma-1 egyik legendájára, Michael Schumacherre emlékeztette.

Brawn volt az, aki végig kísérte Schumacher útját a hét világbajnoki során, első ízben a Benettonnál (1994-1995), másodjára a Ferrarinál (2000-2004), majd ugyan újabb világbajnoki cím nélkül, de dolgoztak együtt a Mercedesnél is 2010 és 2012 között.

Vertsappen megszerezte saját, és csapata első idei futamgyőzelmét, ezzel feljőve a bajnokság második helyére, és véget vetett a Mercedes győzelmi sorozatának.

„Max egyszerűen nagyszerű volt Silverstone-ban. Nagyon sok dologban Schumacherre emlékeztetett engem. Ha meghallgatod a rádióbeszélgetését, tisztán hallani, hogy kihasználatlan kapacitásai vannak.” – mondta Brawn a holland versenyzőről.

A vasárnapi győzelem volt Verstappen 9. diadala. A 22 éves versenyző – akiknek édesapja, Jos versenyzett Michael Schumacher csapattársaként – a legfiatalabb futamgyőztes a Formula 1 történelmében.

„Az autó határai, nem Max Verstappen határait jelentik. Észleli az autó finomságait, és tökéletesen reagál rájuk. Emlékszem mikor Verstappen újonc volt, már ott is tiszta volt, hogy gyors versenyző – mára pedig egy elképesztő pilótává avanzsált.”

„Imádom a rádiózását, különösen azt, amikor kijelenti, hogy nem szeretne nagyi módjára vezetni, amikor a csapat arra kérte, hogy óvja a gumikat. Ez nagy bizalmat, és egy nagyon erős kapcsolatról árulkodik a csapat, és közte.” – tette hozzá a brit szakember.

Nico Hülkenbergnek újra autóba kellett ülnie a Racing Point színeiben, hiszen Perez koronavírus tesztje a múlt héten is pozitívnak bizonyult, így a mexikói nem indulhatott.

A tapasztalt német nem kapott ülést az idei évre, azonban az időmérőn második próbálkozásra már a harmadik helyet megszerző pilóta bizonyította, igenis helye van a Forma-1-ben. Ross Brawn azt is elárulta milyen más is lehetett volna Hülkenberg karrierje:

„Majdnem leigazoltam őt pár évvel ezelőtt, amikor a Mercedesnél dolgoztam. Ha Lewis nem írt volna alá, Nico lett volna a következő jelöltünk.”

„Mindig is tiszteltem őt, mint pilótát. Nico egy nagyon erős versenyző, akinek a Formula 1-ben volna a helye.” – zárta Brawn