back to top
KezdőlapFormula 1Hülkenberg két csapattal is tárgyal a 2021-es visszatéréséről!

Hülkenberg két csapattal is tárgyal a 2021-es visszatéréséről!

-

Nico Hülkenberg jelenleg két csapattal is egyeztet egy lehetséges Forma-1-es versenyülésről, a következő szezonra. Szerinte ugyanakkor ez még nem jelent egyelőre semmit sem, és szerinte kell annak még idő, hogy tisztán lássunk. Az AMuS-nak ennyit mondott:

„Örülök, hogy pontot szereztem a csapatnak. A hetedik hely nem olyan rossz, főleg akkor, ha már ennyi ideje nem vezettél.”

Ugyan Hülkenberg a versenyen csak egy hellyel végzett hátrébb mint Lance Stroll, a teljes versenyhétvégén ő játszotta a főszerepet. A német mégsem meri kimondani azt, hogy Silverstoneban ő nyerte a párharcukat a csapattársával szemben:

„Erről vitatkoznék, de nem is olyan fontos ez most nekem. Csak beleadtam mindent, és mindig megpróbáltam kihozni a maximumot magamból sé a lehetőségből, ami megadatott. Ezen a hétvégén már sokkal jobban teljesítettem, mint a legutóbb.”

Sergio Perez helyettese kénytelen volt gumit cserélni, még mielőtt meglátta a célban a zászlót. Ezzel lett egy harmadik bokszkiállása is, amellyel Hülkenberg sokat veszített. A 32 éves pilóta szerint azonban ez sem tudta megzavarni. Amikor megkérdezték, hogy mégis mennyire vezetett határon, így felelt:

„Nagyjából 90%-on autóztam.”

A jó teljesítménye miatt amit a briteknél nyújtott, Hülkenberg most több csapatnál komolyabb érdeklődést váltott ki. Lehetséges, hogy lesz ezért 2021-ben újra fix versenyülése. Javultak-e az esélyei? Erre ennyit mondott:

„Túlzás lenne azt állítani, hogy most nagyobb reményeim lennének. Egy ideje egyeztetek már két csapattal is, nem tudom, hogy ettől a hétvégétől változott is-e valami. Szerintem nem. Az emberek ismernek engem, és nem hagyják befolyásolni magukat egy versenyhétvége eredményétől. Mindenesetre esély az van, de ennek még idő kell.”