back to top
KezdőlapTouring CarTCRMichelisz Norbert kényelmes győzelmet aratott a Nürburgringen

Michelisz Norbert kényelmes győzelmet aratott a Nürburgringen

-

Michelisz Norbert idei első versenyét rögtön meg is nyerte. A WTCR tavalyi bajnoka kényelmes előnnyel ért célba elsőként a német TCR nürburgringi első futamán.

A poleból rajtoló magyart ugyan lerajtolta a mellőle induló Harald Proczyk, de mivel a lengyel kiugrott, kiintették egy boxutca áthajtásos büntetésre. Ezzel minden esélye elszállt egy jó eredményre, de a kilencedik helyre azért még vissza tudott kapaszkodni.

Mike Hander lett a második egy Honda Civic Type R volánja mögött, viszont ő vitte el a maximális pontot, hiszen Michelisz Norbi csak vendégpilótaként szerepel a hétvégén. A harmadik egy másik vendégversenyző, Andreas Bäckman lett, negyedikként pedig Halder lánytestvére, Michelle ért célba.

A rajt egyébként nem zajlott balesetmentesen, Nico Gruber, Jessica Bäckman és Antti Buri értek össze. Emiatt a safety car is a pályára hajtott, de miután visszament a boxba, már nem történt sok minden. Egy komolyabb csata volt a hatodik helyért Jan Seyffert és René Kircher között. Ezt végül előbbi nyerte, így ő ért célba az ötödik Dominik Fugel mögött. Az első tíz további sorrendje pedig így festett: Marcel Fugel, a már említett Proczyk és Harri Salminen.

A második, fordított rajtrácsos versenyt Michelisz a nyolcadik helyről kezdi. Erre vasárnap, 11 óra 25 perckor kerül sor.