back to top
KezdőlapFormula 1Egy már biztos: nem lesz Andalúz Nagydíj Jerezben

Egy már biztos: nem lesz Andalúz Nagydíj Jerezben

-

Az andalúz szervezők megerősítették, elakadtak a tárgyalások, így idén már nem lesz Forma-1-es verseny Jerezben.

A spanyol Diario Sport információi szerint nem folytatódnak a tárgyalások a pályával. Maga a nemzeti autósport szövetség elnöke, Manuel Avino is múlt időben beszélt a megbeszélésekről.

„Az andalúz kormány, Jerez és a szövetség korábban egyeztetett arról, hogy két verseny legyen Spanyolországban.”

Egy másik pályáról is biztosan ki lehet jelenteni, hogy nem fog beugrani, ez pedig nem más, mint a német Lausitzring.

„Eddig senki nem keresett meg minket” – közölte a pálya tulajdonosa. – „Ha érkezne egy megkeresés, megvizsgálnánk a lehetőségét, hogy Forma-1-s versenyt rendezzünk.”

Bár kizárások alapján még nem vagyunk hozzá sokkal közelebb, a végleges sorrendre nem kell már sokat várni, hiszen Michael Masi nemrég azt nyilatkozta, pár héten belül sor kerülhet a bejelentésre.