back to top
KezdőlapFormula 1Wolff csodálja Rosberg döntését - ő is a visszavonuláson gondolkozik?

Wolff csodálja Rosberg döntését – ő is a visszavonuláson gondolkozik?

-

Korábbi pilótája, Nico Rosberg a világbajnoki címe után visszavonult, Toto Wolff pedig csodálattal tekint erre a döntésre.

Wolff nem cáfolta bizonytalanságot a jövőjéről, nemrég pedig úgy nyilatkozott, hogy nem akar „nagyon jó” helyett csak „jó” lenni abban, amit csinál.

A Mercedes sorozatban hatszor hódította az egyéni és a csapatbajnoki címeket, és minden esély megvan rá, hogy hetedjére – és a szabályok fagyasztása miatt nyolcadjára is – elérjék ezt. Így, hogy már szinte mindent elért, amit lehetett, Wolff új szemmel néz Rosberg visszavonulására.

„Mindig is egy bizonyos ámulattal és szigorral tekintettem erre, mert ő úgy érezte, mennie kell. Saját maga szerint túlment azon a pontot, amit hosszabb távon is fent tud tartani, mert elérte, amit mindig is akart, hogy világbajnok legyen.”

„Ilyenkor hallgatni kell magadra, ami nem mindig nehéz. De egy autót könnyebben be tudok állítani, mint ezt magamon. Nemcsak a vírus miatt kell elgondolkodnom, hanem abból a szempontból is, hogy merre tart a Forma-1.”

A többi kilenc csapattal együtt a Mercedes is aláírta az új Concorde-egyezményt, ezzel a németek 2025-ig biztosan maradnak a királykategóriában. De a csapat jövője nem feltétlenül egyezik Wolff saját elképzeléseivel.

„A csapat szempontjából fontos döntést hoztam meg. Szeretek velük együtt dolgozni, jó a bajtársiasság, és élvezem a hullámvölgyeket velük. Nem is tudnék jobb társaságot kívánni. Természetesen ez is szerepet játszik a döntésemben.”

„Mindenben egyeztetek Ola Källeniusszal (a Mercedes igazgatója) és Susie-val (a felesége, és a Venturi Formula E csapat főnöke), remélhetőleg jövőre ugyanígy tehetek mindenkivel. Amennyiben nem így lesz, akkor is közel maradok majd a csapathoz.”

Ezzel nem zárható ki, hogy Wolff az Aston Martin legénységébe térne át, hiszen ők is a Mercedes motorjait használják, és továbbra is paddockban maradna. Az már csak hab a tortán, hogy még a Williamsben is vannak részvényei…