back to top
KezdőlapFormula 1Alonso: Lehetséges, hogy két évnél tovább maradok

Alonso: Lehetséges, hogy két évnél tovább maradok

-

Fernando Alonso elárulta, akár két évnél többet is maradhat a Forma-1-ben, miután jövőre visszatér a Renault színeiben.

„Legalább két évet megcsinálok, majd lehúzok még egyet, kettőt, vagy hármat, de lehet, hogy távozom 2022 végén” – nyilatkozta. „Aztán elkezdek gondolkodni, melyik kategóriában folytatom.”

„A 2021-es autók az ideiek továbbfejlesztettjei lesznek, szóval 2022 végéig azt látjuk majd, amit a mostani hétvégéken. Sajnos a sport ebben nem változott, mióta távoztam” – folytatta Alonso már az esélylatolgatással. „De 2021 remek felkészülés lesz 2022-re. Jobb lesz jövőre felkészülni, mint lett volna három évvel ezelőtt.”

Alonso hozzátette, élvezte a „szabadságot” 2019-ben és ’20-ban, hiszen ennyi szabadideje 13 éves kora óta nem volt: „Miután feltöltöttem az akkumulátoraimat, készen állok a visszatérésre.”

Sőt, a spanyol még néhány idei versenyen is fel fog tűnni.

„Ott leszek Imolában a Renault-val. Ez egy olyan pálya és olyan hely Olaszországban, amit imádok, és persze nagyon szép emlékeim vannak innen. Abu Dhabiba is ellátogatok, ami az utolsó verseny. Ott még decemberben is mindig jó idő van” – zárta gondolatát.