back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc kész kivárni a Ferrari feltámadását

Leclerc kész kivárni a Ferrari feltámadását

-

Chalres Leclerc elmondta, hogy türelmes lesz az évek alatt, ami alatt a Ferrari újra összeszedi magát és képes lesz az élmezőnnyel felvenni a harcot. Az olasz istálló főnöke Mattia Binotto ugyanis nemrégiben elmondta, hogy akár évekbe telhet, amire a Ferrari újra élcsapattá válik.

A Scuderia számára közel sem alakul jól a 2020-as év, ugyanis az SF1000 motorereje drasztikusan visszaesett, miután az olaszok megkötöttek egy egyezményt az FIA-val ezzel kapcsolatban. Emiatt pedig az aerodinamikára próbálnának koncentrálni, azonban az extra elemek miatt nagyobb az autó légellenállása, ami miatt még kisebb lesz a végsebesség.

Ugyan Leclerc már kétszer felállhatott a dobogóra idén, azonban a Vörösök ennek ellenére csak az ötödik helyet foglalja el a konstruktőri bajnokságban. Ha ez így maradna, akkor 1981 óta ez lenne a legrosszabb helyezése a csapatnak a gyártók versenyében.

Amikor arról kérdezték a Ferrari monacói versenyzőjét, – akinek nem mellesleg 2024-ig szerződése van a maranellóiakkal – hogy képes lesz-e végigvárni azt, amíg a Ferrari újra magára talál, ezt válaszolta: „Hát, őszintén nincs túl sok választásom.

„Azonban igen, ez nagyon sok időt és türelmet fog igényelni. Ez pedig részben az én felelősségem is lesz, hogy ezt a fejlődést a létező legrövidebb idő alatt véghez vigyük és újra az élmezőnyhöz tartozzunk.

„Ez nem lesz egyszerű, időbe fog telni, azonban készen állok erre a kihívásra. Ez a munkámhoz tartozik, ugyanis mindenhol és mindenben a legjobb formámat kell nyújtanom.”

Az olaszok vesszőfutása pedig 2021-ben is folytatódni fog, ugyanis a koronavírus miatt meghozott költségcsökkentési szabályok értelmében az idei autókkal fognak versenyezni a csapatok a következő évben is.

A fiatal monacói hangsúlyozta, hogy két dologra fog összpontosítani. Egyfelől a létező legjobban szeretné irányítani a csapatot és átvezetni őket ezen a nehéz időszakon, másfelől pedig arra, hogy a létező legjobban felkészüljenek az új, 2022-es szabályokra.

„Minkét téma a fejemben van, azonban a legfontosabb dolog most az, hogy rájöjjünk az idei problémáink forrásaira,” – mondta a jövőjét illetően Leclerc. „Egyébként is, ez a két folyamat nagyban fogja segíteni a csapat jövőjét az elkövetkezendő időszakban. Olyan keményen próbálok majd dolgozni ezen, amennyire csak lehet. Mindenki így fog tenni, hogy megtaláljuk a problémákat és hogy egy biztos alapon tudjunk majd elindulni 2022-ben.”