back to top
KezdőlapFormula 1Albon nem foglalkozik a pletykákkal: Nem követem a médiát

Albon nem foglalkozik a pletykákkal: Nem követem a médiát

-

Alexander Albon már jó ideje téma a Forma-1 világában, hiszen eltekintve a múlt heti dobogójától, nem tűnik úgy, hogy közelíteni tudna Verstappenhez. Több olyan versenyen is felzárkózásra kényszerült, amelyeken Verstappen – ha éppen nem esik ki – jó esetben a vezetésért harcol. Továbbra is bizonytalan a pilóta jövője, de ez nem zavarja őt.

Nagy nyomás alatt versenyez, éppen ezért a Toszkán Nagydíjon elért harmadik helyezése egyfajta felszabadulás volt számára, ami később hallható is volt a rádióbeszélgetésén.
Ennek ellenére rengeteg a találgatás a jövőjét illetően, főleg Pierre Gasly monzai győzelme óta.

Nem követem mi van a médiában.” – mondta Albon az Autosport.com-nak.
„Tudom, hogy mindig lesznek spekulációk ezt illetően. Ez egy forró téma nektek srácok. A bizalmam, és a magabiztosságom a Christian Hornerrel, illetve a Dr. Helmut Markoval folytatott személyes beszélgetésekből ered. Nagy támogatást érzek mindkettőjük felől, és az egész csapat felől is.”

„Igazándiból nyugodt vagyok. Tudom, hogy fejlődnöm kell, fejlődni akarok, és ez motiválttá tesz. Szóval a srácok támogatásával, akik körülöttem vannak, boldog vagyok, hogy a csapat része lehetek, és sokkal inkább azt lehet mondani, hogy a média hozza létre ezeket a hangokat.” – mondta Albon, aki el szeretné kerülni a negatív hangokat.

„Ahogy ez már lenni szokott. Ez olyan, hogy mi értelme nézni a telefonodat, ha csak a negativitás áramlik belőle? Nincs túl sok értelme. Inkább arra használom ezt az időt, hogy nézzek valamit a Netflix-en, vagy valami ilyesmi. Természetesen előfordulnak pozitív kommentek is.”

„Ebben az évben egészen biztosan mondhatjuk, hogy még több ilyen dolog is van a háttérben. A nap végére tudom, mi az, ami számít a teljesítményem szempontjából. Ez az, amire koncentrálok. Nem érdekel semmi más.” – zárta Albon, akit nem érdekel, hogy mit írnak róla.