back to top
KezdőlapFormula 1Stroll elég jó ahhoz, hogy felvegye a harcot Vettellel?

Stroll elég jó ahhoz, hogy felvegye a harcot Vettellel?

-

Lance Stroll számára Sebastian Vettel érkezése amellett hogy nagy kihívást jelent, áldás is lehet.

Legalábbis így gondolja Bertrand Godin, egy francia lap szakírója, aki Vettel Aston Martinhoz érkezésének következményeit elemezte Lance Strollra nézve.

„Amikor erős ellenfeleid lesznek, vagy motiváltabbá válsz, vagy összeroppansz” – szögezte le a korábban F3000-ben is megforduló Godin. „Vettel esetében mindig az volt az érzésem, hogy ő az utóbbi kategóriába tartozik, ha nem érzi magát elsőszámúnak.”

Azonban azt is hozzátette, hogy Stroll állandóan nyomás alatt volt az F1-ben, tehetős édesapja miatt, aki nagyban hozzájárult fia karrierjének előrehaladásához.

„Ez kétélű. Vettel felpörgetheti, hiszen egy négyszeres világbajnokhoz fogják hasonlítani. Ugyanakkor az is kérdéses, Vettel mennyire lesz motivált. Pilótaként 80%-nyi munkát jelent a nyomás kezelése.”

„Hinned kell benne, ha nyerni akarsz a motorsportban” – folytatta. „Magabiztosság és készség kérdése, és úgy gondolom, Lance mindig is tehetséges volt. De mivel kicsit hamar jött az F1-be, az önbizalma elolvadt egy rossz autóban. Láttuk, hogy egy jó konstrukcióval már képes volt Pérez közelében lenni a szezon elején, és most már, hogy van önbizalma, illetve tudja, hogy kell dolgozni a csapattal, az igazi Lance Strollt látjuk.”