back to top
KezdőlapFormula 1Nem csapott nagy bulit Albon első dobogója után

Nem csapott nagy bulit Albon első dobogója után

-

Alex Albon Mugellóban szerezte meg élete első Forma-1-es dobogóját. Már többször is nagyon közel járt ehhez, legutóbb az idénynyitón, de most jött végre össze, hiszen a harmadik helyen futott be a Toszkán Nagydíjon. Nagy ünneplést várna az ember egy ilyen mérföldkő után, ám a Red Bull pilóta esetében koránt sem ez volt a helyzet.

„Jó érzés, őszintén, boldog vagyok” – mondta el Albon érzéseit első dobogójával kapcsolatban. „Néhányszor nyílt már esélyünk arra, hogy ezt megszerezzük és egyértelműen hamarabb akartam ezt, de remek. Jókor is történt meg őszintén szólva, mert elég sok beszélgetés volt velem kapcsolatban.”

„Úgy éreztem, Spában és Monzában egyre jobb lettem, mintha fejlődnék” – tette hozzá. „Szóval tényleg jó, hogy olyan eredménnyel zárult a hétvégém, mint amilyet megérdemlek. És nyilván a garázs hozzám tartozó része is örülhetett, mert már egy ideje nem volt dobogón.”

Ezután Albon rátért arra, hogyan töltötte a verseny utáni estét, és elárulta, nem ment el ünnepelni.

„Egyedül voltam, egy gyertyafényes vacsorán. Elfogyasztottam egy marhasteaket, illetve egy tiramisut. Ezt követően elmentem aludni. Elég tragikus volt” – természetesen megvolt enne az oka. „Egy filmes napot kellett csinálnunk egy gokartpályán hétfőn, ezért Olaszországban kellett maradnom. Abban a hotelben voltam, amelyben egész hétvégén. Teljesen egyedül. Igazából mellettem lakott egy pár, akik nem is ismertek.”

„Azt mondanám, a jobb meneteim közé tartozott” – tért vissza a hétvégéjére. „A szombat az egyik achillesem ezzel az autóval. De ez egyre jobbá válik, ahogy jönnek a fejlesztések az autóhoz. Kicsit magabiztosabban éreztem magam, jobban ráéreztem az autó ritmusára, ez a vasárnapokon is segített. Mindenesetre Mugello egy nagyon jó verseny volt.”