back to top
KezdőlapFormula 1Räikkönen szerint manapság túl sértődékenyek az emberek

Räikkönen szerint manapság túl sértődékenyek az emberek

-

Kimi Räikkönen úgy véli, hogy az emberek túl könnyen megsértődnek és mindent zokon vesznek.

Nem régiben mi is beszámoltunk róla, hogy a finn versenyző egy Instagram posztjával illusztrálta, hogy véleménye szerint a régi-vágású versenyzők sokkal lazábbak és királyabbak voltak – ezt a félmeztelen, piáló és cigiző James Hunttal illusztrálta -, mint a maiak, akiket Lewis Hamiltonnal illusztrált, aki a fotón rolleren pózolt egy pizsamára hasonlító ruhában. Egy Tom Hunttal készült közös fotójával pedig hozzátette, hogy van még azért, aki a „régi-vágású” a mezőnyben, méghozzá ő maga.

Posztja persze megosztotta a közönséget: volt aki sértőnek találta, más pedig méltatta Kimi megnyilvánulását.

Räikkönen szerint azonban túlzottan sértődékenyek az emberek mostanság.

„Kicsit más volt a helyzet, mikor elkezdtem a Forma-1-et, de az utóbbi években már ez van” – mondta a Motorsport-total-comnak a finn. „Az emberek manapság mindenért dühösek lesznek, de sajnos most ilyen a világ.”

Kimi Räikkönen 2001-ben debütált az F1-ben és most ő a mezőny legidősebb tagja.