back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Komoly balesettel, idő előtt ért véget az F2-es futam, félpontokat osztanak

Komoly balesettel, idő előtt ért véget az F2-es futam, félpontokat osztanak

-

Vasárnap sor került a Formula 2-es bajnokság orosz versenyhétvégéjének sprintfutamára.

Az élről Zhou indult, mellőle Mazepin. A második sorban Aitken és Daruvala tanyázott. Mick Schumacher tegnapi győzelmének eredményeként ma a 8. helyről indulhatott, noha több csapat is fellebbez győzelme miatt.

Zhou remekül rajtolt, Aitken megelőzte Mazepint, Schumacher pedig hamar fel is jött a negyedik helyre.
Mindeközben a mezőny hátsó részében Samaia megforgott, miután megdobta a rázókő, így sárga zászló lépett érvénybe az első szektorban. Vele együtt Hughes versenye is véget ért, aki kicsit el is találta a megforgó Samaiát.
Később virtuális biztonsági autó lett belőle, mert Samaia autója még a pályán volt.

Az újraindítással Schumacher azonnal támadni kezdte Aitkent, majd meg is előzte.

Zhou azonban nem lazíthatott az élen. Mazepin elkezdte futni a leggyorsabb köröket és egyre közelebb került a kínai versenyzőhöz.

A hetedik körben Ghiotto és Aitken produkáltak rémisztő balesetet. Összeütköztek, mire Ghiotto autója beleállt a tecpro falba, Aitken autója pedig bebucskázott két tecpro sor közé. Utóbbi autó később ki is gyulladt. Szerencsére azonban egyik versenyző sem sérült meg. A versenyt viszont piros zászlóval megszakították.

Percek múlva azonban megszületett a döntés, mi szerint a verseny nem lesz újra indítva, mivel a tecpro falat a biztonság érdekében természetesen vissza kell építeni, ami időbe telik.

Emiatt a versenyzők csak a pontos felét kapják meg, ráadásul Ghiotto és Aitken is kapnak pontot, mivel a balesetet megelőző, befejezett kört tekintik végeredménynek.

A végeredmény tehát:

  1. Zhou 7,5 pont
  2. Mazepin 6 pont
  3. Schumacher 5 pont
  4. Aitken 4 pont
  5. Ghiotto 3 pont
  6. Tsunoda 2 pont
  7. Ilott 1 pont
  8. Ticktum 0,5 pont