back to top
KezdőlapFormula 1Alonso a Ferrarit vádolja: "Egyikőnknek sem volt megfelelő autónk"

Alonso a Ferrarit vádolja: „Egyikőnknek sem volt megfelelő autónk”

-

Fernando Alonso szerint Sebastian Vettelnek is balszerencséje volt a Ferrarinál, ahogy neki is. Ugyan minden versenyző célja világbajnokká válni, aki valaha is csatlakozott a Ferrarihoz, a német is kénytelen lesz üres kézzel távozni 2020 végén.

2015-ben Alonso helyét Vettel vette át a Scuderiánál. A spanyol végzett velük, és valami teljesen másra vágyott öt közös szezon után. Alonso a McLaren-Honda projektet választotta, de ott sem lett sikeres a közös munka. Mindeközben Vettel megkapta az esélyét a Ferrarinál, de ahogy Alonso, ő sem tudott az olaszokkal világbajnoki címet nyerni. A spanyol a Sport Bildnek nyilatkozott:

„Mindannyian nagy elvárásokkal érkezünk a Ferrarihoz. Ők egy legendás csapat a Forma-1-ben, ahol megtiszteltetés vezetni. Még úgy is, hogy nem nyertem velük bajnoki címet, pozitívan értékelem azon tapasztalatokat, amelyeket itt szereztem. Vettel is szép emlékként gondolhat a csapatra, de egyikőnknek sem volt megfelelő autónk, a megfelelő időben. Amikor aláírsz a Ferrarihoz, akkor azt hiszed, hogy megnyerheted a világbajnoki címet. Vettel négy világbajnoki cím után feltehetően arra gondolt, hogy nyerhet még egyet a Ferrarival, de néha egyszerűen csak nincs szerencséd. Ezért sem érdekelt már a Forma-1 egy ideig, és indultam inkább a 24 óráson Le Mansban. Megpróbáltam megnyerni mindent, amit csak lehet.”