back to top
KezdőlapFormula 1Hivatalos: 2021 végén kiszáll a Honda a Forma-1-ből!

Hivatalos: 2021 végén kiszáll a Honda a Forma-1-ből!

-

A Honda nemrég bejelentette, hogy 2021 végén elhagyják a Forma-1-et.

2015-ben tért vissza a márka, hogy újra megmérettessék magukat a száguldó cirkuszban, ám úgy tűnik az F1 új hajnalát már nem várják meg.

A kezdeti időszakban a McLaren oldalán próbáltak szerencsét, ám a wokingi csapat mellett nem találták meg a számításaikat. A partnerkapcsolat során mindegyik fél úgy érezte, hogy inkább a másik nélkül folytatná tovább, így a Honda a Toro Rosso mellé szegődött. Mivel a brit csapattal rengeteg technikai hibát megéltek, mindenki arra számított, hogy az olaszok oldalán is hasonló történet vár majd rájuk, ám a vártnál jobban szerepeltek.

Egy évre rá jött a Red Bull házasság, ami már dobogós helyezéseket és győzelmeket is hozott a márkának.

A Honda elsősorban a karbonsemlegességre törekszik, így azt a döntést hozták meg, hogy átcsoportosítják az erőforrásaikat a projekt sikerességének érdekében.

,,Eközben az autóipar, a 100 éves periódusa alatt egy nagy változáson megy keresztül, így a Honda úgy döntött, hogy a karbonsemlegesség 2050-re való elérésére törekszik. Ezt a Honda a környezetvédelmi kezdeményezésének részeként kívánja megvalósítani, és ez élvez prioritást nála. Ennek érdekében átcsoportosítására van szükség, mindezt pedig a jövő erőforrására és energetikai technológiájának kutatására valamint fejlesztésére fordítják, ideértve az üzemanyagcellákat és akkumulátorokat, amik a karbonmentes technológia központi elemei lesznek.”

Ezen felül a japánok már egy új kezdeményezést is létrehoztak áprilisban, ahol is az F1-es tapasztalatokat hasznosítják. Kilépését a gyár azzal magyarázza, hogy a porítást élvező terveikbe csoportosítottak át mindent, így pedig az F1-re már nem marad kapacitásuk. Döntésükkel a Red Bull és az AlphaTauri járt a legrosszabbul, ugyanis nekik az új érára motorpartnert kell találniuk.