back to top
KezdőlapE-sportMax Verstappen virtuális Petit LeMans-t nyert a hétvégén

Max Verstappen virtuális Petit LeMans-t nyert a hétvégén

-

Verstappen futamot nyert! Még ha csak virtuálisan is.

A Forma-1-es mezőny, de legalábbis annak fiatalabbjai az első félévet szimulátorozással, esporttal töltötték. Jobb híján, mivel a koronavírus miatt nem kezdődött el a szezon júliusig. Azóta azonban nagy a pörgés, sorra jönnek egymás után a futamok.

Most azonban olyan kivételes hétvégén vagyunk túl, mely épp pihenő hétvége volt.

A holland azonban nem tudott nyugton otthon ülni, most is versenyzett. Igaz, otthon, virtuálisan. Ráadásul a Team Redline Orange színeiben megnyerte az iRacing Petit LeMans-ját. Ez egy online, 10 órás verseny volt a virtuális Road Atlantán.

A Verstappen.com jelentése szerint a Red Bull versenyző és csapattársa, Jonas Wallmeier nem csak hogy a leggyorsabbak voltak, de a legkevesebbet hibázók is, ráadásul az üzemanyaggal is jól gazdálkodtak.

Verstappen volt, aki rajtolt és hamar át is vette a vezetést, majd Wallmeier is tartani tusta az első helyet.
Nyolc óra telt el a versenyből, mikor újra Verstappen ült a volán mögé, így célba is ő vitte a csapatot. A második helyen záró autó egy kör lemaradásban volt hozzá képest.