back to top
KezdőlapFormula 1Sajtó: Russell és Albon távoznak majd jelenlegi csapataiktól

Sajtó: Russell és Albon távoznak majd jelenlegi csapataiktól

-

Francia hírforrások szerint mind George Russell, mind Alexander Albon új ülés után nézhet 2021-re.

Jean-Michel Desnoues, az Auto Hebdo szerkesztője úgy véli, a Williamstől George Russell távozik majd.

„A Dorilton Capital valószínűleg nem akar majd belevágni az egészbe Michael Latifi segítsége nélkül. Lehetetlennek tűnik, hogy egy ilyen tehetséges fiú, mint ő ülés nélkül maradjon, de nem ezt mondták korábban Esteban Oconról is?” – utalt arra, hogy a pletykák a második üléssel Sergio Pérezt kötötték össze, így nem maradna hely a fiatal britnek.

Egy másik távozó Alex Albon lehet, akiről Helmut Marko nemrég azt nyilatkozta, hogy csak 2020 végéig biztos a thai pilóta ülése.

„Maxnak köszönhetően, és annak, hogy a Renault, a McLaren és a Racing Point egymástól rabolják a pontokat, a konstruktőri második helyünk nincs veszélyben. Ezért idén nem feltétlenül kell változtatnunk.”

A Haasnál Grosjean távozásával már biztos lesz változás, most pedig a Red Bull és a Williams révén az egész mezőnyben felfordulhatnak a dolgok, ami a pilótákeringőt illeti.