back to top
KezdőlapFormula 1Lowe szerint Rosbergnek is köszönhető, hogy Hamilton most itt tart

Lowe szerint Rosbergnek is köszönhető, hogy Hamilton most itt tart

-

A Mercedes egykori technikai vezetője, Paddy Lowe elmondta, hogy szerinte aki igazán naggyá tette Lewis Hamiltont, az nem más, mint korábbi csapattársa: Nico Rosberg.

Hamilton 2013-ban, egy bajnoki címmel igazolt a Mercedeshez, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher helyére. Idén pedig már ő maga is a hetedik címét igyekszik begyűjteni.

Kétségkívül dominálja az elmúlt éveket a brit versenyző. Ahhoz pedig, hogy ennyire sikeressé váljon, tehetsége és a kiváló autó mellett Lowe szerint Rosbergre is szükség volt.

„Szerintem ez (hogy 2016-ban nem Hamilton, hanem Rosberg lett a bajnok) nagyon jelentős pillanat volt Lewis karrierjében” – mondta Lowe az „At the Controls” című podcastban. „Senki sem tökéletes és bár Lewis abszolút bámulatos, egyedi versenyző, természetesen neki is vannak gyengeségei. De láttam nála egy fordulópontot 2016 végén, mikor letudta egyik gyengeségét.”

„2016-ben veszített Nico ellen. Nico elképesztő versenyző és nagyon megérdemelte, hogy világbajnok legyen. A legjobb ellenfél volt Lewis számára. De szerintem amit Lewis ebből megtanult, hogy abszolút konzisztensnek kell lennie és semmit sem bízhat a véletlenre. És amit én látok azóta, hogy 2016-ban kikapott Nicotól, az az, hogy mindent belead minden egyes versenyen. Ez tette őt igazán legyőzhetetlenné.”