back to top
KezdőlapFormula 1Marko állítja, nem "zsarolás" az esetleges kilépési szándékuk

Marko állítja, nem „zsarolás” az esetleges kilépési szándékuk

-

Helmut Marko kijelentette, egyáltalán nem minősül zsarolásnak az esetleges kilépési szándékuk.

A Honda korábban bejelentette, hogy 2021 végén kiszállnak a Forma-1-ből, így a Red Bull és az AlphaTauri helyezte bizonytalanná vált. Ugyanakkor ez a probléma nemcsak a két csapatot érinti, hanem a sportágat is, mivel így három gyártó képviselné csak a királykategóriát. A Bikák azonban nem akarnak „motort kuncsorogni” az ellenfeleiktől, inkább megvennék a japánok erőforrását és azt vinnék tovább 2022-re. Ehhez azonban arra lenne szükségük, hogy befagyasszák a motorfejlesztéseket, mivel így nem kellene jóval többet költeniük a többieknél.

Jean Todt viszont nemrég megjegyezte, hogy a Red Bull teljesen az ellentettjét követelni annak, amit májusban mondtak.

,,Májusban a Red Bull azt mondta nekünk, hogy semmilyen körülmény nem lehet jó oka arra, hogy megállítsuk a fejlesztést, mivel ha így teszünk, akkor a Honda kilép. Most viszont épp az ellenkezőjét akarják. Elég gyorsan változnak itt a dolgok.” – nyilatkozta a francia vezető.

Az FIA elnöke ugyanakkor hozzátette, az osztrák csapat nem fog elérni nála semmit azzal, ha a kilépéssel fenyegetőznek:

,,Minden véleményt és kérést tiszteletben tartok, viszont azt nem hagyom, hogy zsaroljanak, senkinek sem! Az üzemanyaggyártók szintén azzal fenyegetőznek, hogy kilépnek, ha nem lesz nagyobb a küzdelem. Viszont sokkal fontosabb lenne megvizsgálniuk azt, hogy mibe fektetik a pénzüket.” -magyarázta Todt.

A Red Bull részéről gyorsan jött is a válasz, amiben a csapat tanácsadója kijelentette, nincs szó zsarolásról, csupán a lehetőségeiket ismertették.

,,Ez nem zsarolás, ezek a tények. Ha nem lesznek befagyasztva a fejlesztések, akkor nem tudjuk átvenni a Honda projektjét. Ilyen komplex motorok kapcsán a továbbfejlesztés nem lehetséges egy olyan bázis nélkül, mint amilyen Sakuárban is van. Ugyanakkor az nem is lenne megfizethető.”

A gyártók nagy része ugyanakkor nem támogatja a Red Bull kérését. A Mercedes még kiáll a Bikák mellett, ám a többieknek nagyon nincs ínyére ez a dolog. Ha nem sikerülne a Red Bull terve, akkor sem lenne minden veszve, hiszen a Ferrari és a Renault akár adhatna is motort nekik, viszont az osztrák tanácsadó szerint ez a következő okok miatt nem opció:

,,Annyira egyszerűnek tűnik, de nem az. El lehet képzelni, hogy mi történne akkor, ha a Ferrari motorral legyőznénk a gyári csapatot. A Renault-nál is hasonló a helyzet. Ott van bennük az a magabiztosság, hogy az új erőforrásukkal és Mr. Alonsóval bármit elérhetnek 2022-ben. Ha nem tudunk megegyezni, akkor a kilépés is az opciók között szerepel. Realisták vagyunk e tekintetben.”  – tette hozzá Marko.