back to top
KezdőlapFormula 1Albon azt hitte, hogy valaki meglökte, Ericsson jelezte, nem ő volt

Albon azt hitte, hogy valaki meglökte, Ericsson jelezte, nem ő volt

-

Alex Albon azt hitte, hogy valaki meglökte az újraindításnál, Marcus Ericcson Twitteren jelezte, hogy nem ő volt az.

Ismételten egy nehéz futamon van túl a brit-thai versenyző. Jó ideig úgy nézett ki, hogy pontszerző lehet Imolában, ám végül egy hiba során fel kellett adni ezen törekvéseit.

Miután Max Verstappen defektet kapott, a Safety Car is tiszteletét tette a versenyen. Emiatt többen is úgy taktikáztak, hogy új abroncsokkal vágnak neki a hátralevő „sprint futamnak”. A Red Bull pilótája az ötödik helyről várhatta az újraindítást, míg mögötte sorakoztak az új gumikkal felszerelt vetélytársak. Mikor megkapták a zöld jelzést, Daniil Kvyat látványosan lépegetett előre, míg Albon egyre hátrébb esett. Végül a 23 éves versenyző megforgatta autóját, minek következtében az utolsó helyre került, és onnan már nem is tudott elmozdulni.

,,Úgy éreztem, mintha valaki meglökött volna az újraindításnál. Utána fogunk majd nézni ennek. Természetesen, ha te vagy az első autó, akit meg kell előznie azoknak, akik új gumin vannak, akkor neked a legnehezebb őket magad mögött tartani. Talán fél kör kell ahhoz, hogy az abroncsok megfelelően felmelegedjenek, de abban az időben, ez elég nehéz volt. Bizonyos aspektusból nézve nem volt rossz versenyünk, viszont sajnos beragadtunk a Ferrarik mögé.” -nyilatkozta a Ziggo Sportsnak a futam után Albon.

A The Race még a verseny alatt kiposztolta a Twitter oldalára, hogy a 23 éves versenyző azt kérdezgeti, hogy megütötték-e őt. Simon Rennie (Albon versenymérnöke) vonakodóan megjegyezte, hogy elsőre neki úgy tűnt a kerekek pörögtek ki. A brit-thai pilóta viszont kötötte az ebet a karóhoz, és állította, valami miatt bekövetkezett a megforgása, ugyanis magától nem csinálhatott ilyet. A brit mérnök azzal zárta a a beszélgetésüket, hogy nagyjából egyszerre történhettek a dolgok. A magas labdát természetesen lecsapta Ericsson is, akit korábban még Romain Grosjean mérnöke vádolt azzal, hogy eltalálta a franciát (I think Ericsson hit us), és azért ment falnak. A svéd versenyző egy vicces mém segítségével határolódott el az esettől, és jelezte, most nem ő volt a ludas.