back to top
KezdőlapTouring CarDTMElektromos DTM sorozat indul 2023-ban!

Elektromos DTM sorozat indul 2023-ban!

-

A hétvégi szezonzárón, Hockenheimben mutatták be az új sorozat, a DTM Electric terveit, a prototípust pedig már pályára is vitték.

„A Schaefflerrel együtt – akik az első stratégiai partnerünk ezen a téren – szeretnénk a sorozatot egy sikeres jövő felé vezetni.” – jelentette ki Gerhard Berger, a széria első embere.

Korábban a fő sorozatot hozták hírbe az elektromos meghajtással, most azonban úgy tűnik, egy betétfutam kap majd villanymotorokat.

„Az a célunk, hogy DTM Electric sorozattal bemutassuk a legújabb technológiát. Ezenkívül meg akarjuk győzni a szurkolókat arról, hogy az új, bonyolult autókkal is lehet izgalmasan versenyezni.”

DTM Electric, Schaeffler, Hockenheim, racingline.hu
A Shaeffler által tervezett új autó már pályára is gurult Hochenheimben, Fotó: DTM

A prototípust többek között két korábbi német túraautó bajnok – Timo Scheider és Hand-Joachim Stuck -, valamint a Formula E pilóta Daniel Abt és az F3-as Sophia Flörsch vezethette Hockenheimben.

A versenyek előreláthatóan 30 percesek lesznek majd, és elemcserés kiállások is a terítéken vannak a tervezési folyamat során.