back to top
KezdőlapFormula 1Vettel: Leclerc egyszerűen többet tud kihozni az autóból

Vettel: Leclerc egyszerűen többet tud kihozni az autóból

-

Sebastian Vettel már nagyon várja a soron következő Török Nagydíjat. A négyszeres világbajnok német pilóta rendkívül vidám volt a csütörtöki média napon, ahol számos nehéz kérdésre kellett választ adnia.

A F1Insider tanúsága szerint Vettel rendkívül nyugodtan ült és válaszolt az újságírók kérdéseire Isztambulban. A németet többek között a Helmut Markoval és Gerhard Bergerrel való beszélgetéseiről és a jövő évi Aston Martonos szerződéséről is kérdezték.

„Gáz vagy halál, mást úgy sem nagyon tehetek,” – mondta Vettel, aki 2020-as szezon végén távozik a Ferraritól. „Már ezt is csinálom, azonban már nincsen hatásom a csapaton belül folyó munkálatokba.”

Vettel szerint csapattársa, Charles Leclerc semmit nem változott tavalyhoz képest és továbbra is ugyanazt a meggyőző teljesítményt hozza, mint azt első ferraris szezonjában tette. Mindezt annak ellenére mondta a négyszeres bajnok, hogy a Ferrarinak egyik versenyen sem volt komoly esélye a győzelemre.

„Nem, Charles szimplán azért teljesít jobban nálam, mert többet képes kihozni a technikából.  Charles nem csak az idén, hanem már a tavalyi szezonban is bőven bebizonyította azt, hogy helye van élmezőnyben és hogy nem fél semmitől.”

Vettel F1-es karrierje szempontjából szimbolikus jelentése van az Isztambul Parknak, ugyanis a német versenyző itt vett részt először hivatalos F1-es hétvégén még 2006-ban, amikor egy pénteki első szabadedzésen vezethette az egyik BMW Saubert.

„Különösen azért is emlékszek jól erre a hétvégére, mert már hat másodperccel a bemutatkozásomat követően megbüntettek, miután túl gyorsan hajtottam a boxutcában,” – mondta nevetve az 53-szoros futamgyőztes Vettel.