back to top
KezdőlapFormula 1Bottas hat alkalommal pördült meg a Török Nagydíjon!

Bottas hat alkalommal pördült meg a Török Nagydíjon!

-

Valtteri Bottas saját elmondása szerint egy katasztrofális Török Nagydíjon van túl. A finn pilóta Mercedese ugyanis már a rajtnál megsérült és verseny sroán hat alkalommal találta magát a menetiránnyal szemben az 5.333 kilométer hosszú isztambuli pályán.

Bottasnak legalább 77 pontra kellett volna csökkentenie a 85 pontos hátrányát Lewis Hamiltonnal, ha életben akarta tartani a bajnoki esélyeit. Ehhez képest a finn csak a tizennegyedik helyen ért célba, miközben csapattársa megszerezte 94. sikerét.

Bottas az első körben azért pördült meg, mert ki akarta kerülni a szintén megforgó Esteban Ocon autóját. A finn később a kilences kanyarban ütközött a francia Renaultjával, ami miatt ismét megforgott.

Bottas W11-e megsérült az Oconnal való csörtéjét követően, ami miatt sokkal nehezebben lehetett kormányozni a Mercedest.

„Már a rajtnál megpördültem, miközben próbáltam kikerülni a Renault-t és aztán még abban a körben ütköztem is a kilences kanyarban,” – mondta Bottas, akinek immáron matematikai esélye sincsen a bajnoki címre.

„Ezt követően az autó nem volt száz százalékos. Az egyenesekben balra húzott a kormány, a kanyarokban pedig oldalt csúszott az autó, ami nagyon szokatlan érzés volt.”

Bottas harmadjára a tizenhármas kanyarban forgott meg a saját hibájából, majd nem sokkal később az ötös kanyar is kifogott rajta és ismét a menetiránnyal szemben találta magát. A verseny vége felé pedig kétszer is megforgott a kettes kanyarban, így jön ki szám szerint a hat forgása.