back to top
KezdőlapFormula 1Vettel szemöldöke felszaladt a kvalitásait érintő kérdés miatt

Vettel szemöldöke felszaladt a kvalitásait érintő kérdés miatt

-

Sebastian Vettel a sajtótájékoztatón Charles Leclerc-t méltatta, majd az egyik újságírói kérdés hallatán felszaladt a szemöldöke.

A monacói pilóta a felszáradó pályán erőre kapott Isztambulban, így a harmadik helyen autózott, mikor utolérte Sergio Pérezt. Az utolsó körben felvillant a második hely is számára, ám megcsúszott, így még a dobogóról is lemaradt. A 23 éves versenyző nagyon csalódott volt, miközben magát ostorozta az elszalasztott lehetőség miatt.

Csapattárs szerint azonban nem kell elkeserednie, ugyanis a Forma-1-ben ennél még nagyobb dolgok várhatnak majd rá.

,,Úgy vélem, hogy Charles (Leclerc) a jövő legnagyobb csillaga lesz, talán még nagyobb, mint Max (Verstappen). 10 év távlatában nem lesz nagy jelentősége annak, hogy most nem állhatott fel a dobogóra.” -nyilatkozta Vettel.

A négyszeres világbajnok a hétvége folyamán nagyon jól ment, bár a szerencse is közrejátszott abban, hogy a dobogóra került. A futam utáni sajtótájékoztatón azonban kapott egy olyan kérdést, mi szerint a mostani eredménye megmutatta-e, hogy a nehéz szezon után is képes az a kvalitású versenyző lenni, aki megnyerte azt a négy világbajnoki címet? A német pilóta meglepődött a felé intézett szavak hallatán, majd így válaszolt:

,,Nos, egy kissé lesokkolt az, ahogy megfogalmaztad a kérdést. Nem gondolnám… nos, az F1 egy nagyon gyorsan változó világ. A leggyorsabb autókat vezetjük, és mindig a legutolsó versenyünk alapján ítéltek meg minket. Már mondtam, hogy idén nehéz szezonunk van, voltak pillanatok, mikor egyértelműen nem voltam a helyzet magaslatán. Viszont nem kételkedtem abban, hogy jó munkát tudok végezni az autóban és nem éreztem azt, hogy bármi is megváltozott volna, így ez egy kissé meglepett. Mindenesetre köszönöm.” – válaszolt Vettel.