back to top
KezdőlapFormula 1Komoly nehézségeket okozhat a Mercedesnek a költségvetési plafon

Komoly nehézségeket okozhat a Mercedesnek a költségvetési plafon

-

Maga a Mercedes főtervezője James Allison ismerte el, hogy a jövőre bevezetésre kerülő költségvetési plafon komoly nehézségek elé állíthatja a Mercedes csapatát.

A Mercedes idén megszerezte zsinórban a hetedik világbajnoki címét, és már hónapok óta a jövő évi modellükön dolgoznak. Jövőre azonban minden csapat maximum 145 millió dollárból gazdálkodhat majd, így például a Mercedes is jóval kevesebb összeget költhet majd az autójára.

A csapat hagyományosan Brackley-ben ünnepelte meg az Imolában megszerzett bajnoki címet, és ennek részleteibe engedett bepillantást Allison.

„Ez nem olyan bajnoki siker volt, mint a többi, mivel emiatt a rettegett vírus miatt nem ugorhattunk egymás nyakába és nem ölelhettük meg a másikat, mint normál esetben. Ez elszomorító, mivel ez egy fantasztikus eredmény egy olyan csapatnyi ember számára, akik minden ügyességüket és erőfeszítésüket beletették ebbe.” – kezdte a brit.

„Imola utáni hétfőn kellemes kis napunk volt, amikor is a gyár tele volt lufikkal, távolról „koccintottunk” egymással. De a buli csak fél gőzzel zajlott, mert utána vissza is tértünk a munkába, mivel jövőre érkezik a költségvetési korlát, így mi komoly nehézségekre készülünk.” – vetítette előre.