back to top
KezdőlapFormula 1Ezért nem Wehrlein ül most a Mercedesben Hamilton mellett

Ezért nem Wehrlein ül most a Mercedesben Hamilton mellett

-

Pascal Wehrlein volt az egyik legnagyobb csillaga a Mercedes junior programjának, mégsem sikerült számára a hosszú Forma-1-es karrier. A Porsche Formula E csapatának pilótája nyilatkozott arról az időszakról.

Wehrlein 2016-ben mutatkozott be a királykategóriában, méghozzá a Manor csapatában. 2017-ben a Sauber csapatához igazolt, hiszen a Mercedeshez való szerződés nem sikerült számára. Rosberg világbajnoki címe utáni váratlan visszavonulását követően kellett valaki, aki a hibrid éra legjobb csapatának versenyzője lesz.

Hiába volt a német a junior programjuk tagja, Valtteri Bottast választott a gyári istálló a világbajnok pótlására. Wehrleinnak így új csapat után kellett néznie, mindezek ellenére nem keserű szájízzel tekint vissza életének ezen periódusára:

„Nagyon nehéz leírni az érzéseidet, mikor az álmaid végre valóra válnak. Nagyon élveztem. De minden nagyon gyorsan történik, amikor csak azon tudsz gondolkodni, hogy együtt dolgozhass a csapattal.” – mondta Wehrlein a Sport1 podcastjában.

„2016-ban a választás Valtteri és köztem dőlt el. Ők végül Bottast választották. Azzal az indokkal, hogy csupán egy évet töltöttem el a Forma-1-ben. Nem gondolták úgy, hogy elég tapasztalt lennék a csapatban való versenyzéshez. Azonban egy jó év volt mögöttem, maradni akartam. A Manornak nagyon kevés pénze volt fejlesztésekre. Mindezek ellenére, így is gyűjtöttünk pontokat a csapatnak. Jó év volt, de egy év Forma-1-es tapasztalat nem túl sok.” – zárta Wehrlein.