back to top
KezdőlapFormula 1Akár csak egy másodperccel lehetnek lassabbak a 2022-es autók

Akár csak egy másodperccel lehetnek lassabbak a 2022-es autók

-

Az új generációs 2022-es autók majd csak talán egy másodperccel lesznek lassabbak a jelenlegi autókhoz képest.

Ezt a véleményt osztja a McLaren technikai igazgatója James Key, aki ezzel szöges ellentétét állította számos kollégához képest. Ők ugyanis azt állították, hogy az új szabályok akár 6-7 másodperces lassulást is eredményezhetnek.

„Jelen pillanatban is erről beszélgetünk csapaton belül,” – árulta el Key az AMuS-nak. „A köridőktől számos alkatrész fog függeni, ugyanis a köridő közben az autóra ható erők alapján tervezzük meg azokat.

„Biztosan lassabbak lesznek, ugyanis kevesebb eszközünk lesz, amivel leszorító erőt generálhatunk. Azonban én nem hiszem a hét másodperces lassulásban, amit a pesszimista mérnökök dobtak be. Személy szerint egy és három másodperc közötti időveszteséggel számolok.”

Sokak félnek attól, hogy az új szabályok adta korlátozások miatt az autók szinte ugyanúgy fognak kinézni 2022-ben. Azonban a brit szakember ezt is másképp látja.

„Nyilvánvalóan már lesznek hasonlóságok,” – véli Key. „Azonban a szabályrendszer ad annyi szabadságot, hogy egyes területeken mindenki a saját útját járhassa, szóval lesznek majd látható különbségek az autókon.

Key végezetül azt is hozzátette, hogy a McLarennél már keresik a „kiskapukat” a szabályokban, azonban a kiskapuk keresésénél fontosabbnak tartja az autó alapvető dolgait.

„Először is egy jó koncepcióval kell rendelkezned, máskülönben a kiskapuk sem fognak segíteni rajtad. Ha csak ezeket keresed és gondolkozol rajtuk, akkor nem fogsz túl messzire jutni.”