back to top
KezdőlapFormula 1Grosjean: az én generációm sosem kapott esélyt a nagycsapatoknál

Grosjean: az én generációm sosem kapott esélyt a nagycsapatoknál

-

Romain Grosjean úgy tűnik, kilenc szezon után int majd búcsút a Forma-1-nek év végén, szerinte az időzítés miatt nem sikerült a legtöbbet kihoznia a királykategóriás karrierjéből.

A francia ígéretes tehetségként érkezett a száguldó cirkuszba 2012-ben, de sosem sikerült kilépnie a középmezőnyből, és az élmezőnyben landolnia. Szerinte nem ő az egyetlen, aki kortársai közül hasonló utat járt be.

„Ha belegondolok a 1986/87-es évfolyamban lenni nem volt a legjobb. Paul di Resta, Nico Hülkenberg, én és még Sébastien Buemi is egy kicsit így van ezzel. Mind akkor érkeztünk, amikor a legjobb ülések foglaltak voltak, az öregek még nem vonultak vissza, a fiatalok meg utánunk jöttek, és sosem volt igazán nagy esélyünk.”

„Nem tudtuk ezt befolyásolni, de így is, hogy 10 évet tölthettem itt, ez hihetetlen. Szerintem elértem, amit akartam. Persze, világbajnok akarsz lenni, de egyszer rájössz, hogy a megfelelő eszközök nélkül erre nincs lehetőséged.”

„Remélem, ez megváltozik a jövőben, az jobbá tenné az F1-et, ha nem csak egy csapat dominálna. Jó munkát végeznek, egyszerűen elképesztő, de ez nem teszi élvezetessé a versenyzést, mert ők túl erősek a többiek számára.”

Grosjean azt is elismerte, követett el hibákat az F1-ben eltöltött ideje alatt:

„Igen, voltak hibáim. Túl sokat beszéltem néha, de csak azért, mert kimondom, amit érzek. Utána beismerem, ha nem volt igazam.”

„Tudom, nyerhettem volna versenyeket. De emiatt nem bánkódom, mert tudom, minden alkalommal megtettem a lehető legtöbbet. Sajnálom, hogy 2013 után nem tudtam versenyképes autóba ülni, és átmenteni a jó formámat.”

Első két szezonjában Grosjean kilenc dobogót szerzett a Lotusszal, de miután az enstone-i csapat pénzügyi gondokkal küzdött, ez váltópont lett a francia számára is.

„A Lotus 2014 végén csődbe ment egy elképesztő 2013-as szezon után, amikor a jó úton haladtunk. Akkor nem kaptam ajánlatot egy top csapattól, Kimi viszont elment a Ferrarihoz. Mi elindultunk lefelé a lejtőn, és a mezőny végéről nagyon nehéz visszakapaszkodni.”

„Aztán elfogadtam a Haas által jelentett kihívást, ami nagyon jó tapasztalat volt. Egy jó kezdés után aztán az utolsó két évben nem sikerült tartanunk a ritmust.” – ismerte el a francia.