back to top
Kezdőlape-MobilityJövőre éjszakai Formula E versenyt rendez Diriyah, Szaúd-Arábiában!

Jövőre éjszakai Formula E versenyt rendez Diriyah, Szaúd-Arábiában!

-

A 2020/21-es szezon lesz a Formula E első világbajnoki szezonja, emellett pedig a sorozat első éjszakai versenye, Diriyah-ban, Szaúd-Arábiában.

Harmadjára tér majd vissza az elektromos sorozat a Rijád közelében fekvő világörökségi helyszínhez. Ezúttal – a korábbi terveknek megfelelően – azonban már lámpafénynél várják a mezőnyt az arab házigazdák.

Alacsony fogyasztású LED égők szolgáltatják majd a fényt. Az általuk használt energia pedig teljes mértékben újrahasznosítható forrásból származik. Mégpedig különböző zöldségolajok felhasználásával állítják majd elő.

A nemrég karbonsemlegessé váló Formula E nagy figyelmet fordít a fenntarthatóságra, testvérsorozatával, az Extreme E-vel együtt.

Ráadásul nemcsak, de rögtön két villanyfényes fordulóra kerül majd sor. Ugyanis Santiago után Diriyah is „duplázik” a jövő évi versenynaptárban, melynek csak az első részét tették eddig közzé.

A szezon előtti tesztekre november 28. és december 1.-je között kerül majd sor a valenciai Circuit Ricardo Tormo versenypályán, a sorozat hagyományos teszthelyszínén.