back to top
KezdőlapFormula 1Gasly: a második bahreini verseny olyan lesz, mint egy mini Indy 500

Gasly: a második bahreini verseny olyan lesz, mint egy mini Indy 500

-

Az AlphaTauri pilótája, Pierre Gasly sok szélárnyékozásra számít a Szahír Nagydíjon, amit a bahreini pálya külső vonalvezetésén rendeznek.

A bahreini duplázás ezen a hétvégén kezdődik a „normális”, 5.41 km-es pályán, jövő héten azonban egy 3.54 km-es verziót használnak majd. Ez a vonalvezetés egy oválra hasonlít, annak ellenére, hogy 11 jegyzett kanyar van rajta.

„A bahreini pálya – azon verziója, amin eddig versenyeztünk – rendelkezik néhány egyenessel, ami jó az előzéseknek, mert széles. Ezenkívül van rajta néhány érdekes, technikás kanyar is.” – mondta a francia.

„A második versenyen más vonalvezetés lesz, ez teljesen megváltoztatja majd a dolgokat a megszokotthoz képest. Csak négy igazi kanyar van, szóval sok szélárnyékozás lesz, mint egy mini Indy 500. Mentem már rajta néhány kört szimulátoron, és a köridő egy perc alatt van, szóval nem lesz egyszerű a forgalmat kezelni.”

Szerinte nem csak vasárnap, de már szombaton is ez lesz a helyzet.

„Az időmérőn csapatjátékot játszunk, segítünk a csapattársnak, aztán fordítva. A versenyen is így lesz, érdekes élmény, ez mindenkinek egy első alkalom. Látványos versenyre számítok, sok előzéssel. Érdekes lesz látni, vajon túl könnyű lesz-e- előzni a DRS-sel.”

Bahrein jó emlékeket őriz Gasly számára, első évében negyedik lett a Toro Rossóval.

Pierre Gasly, Toro Rosso
Gasly a csapattal ünnepel 2018-ban, Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Ez egy olyan pálya, ami rendszerint feküdt az autónknak. Főleg 2018-ban volt, így, akkor negyedik lettem, ami sokáig a legjobb eredményem volt. Szeretem ezt a pályát.”

„Bár az év másik szakaszában vagyunk itt, mint általában, de a világnak ezen a részén nem akkora a hőmérséklet-változás hónapról-hónapra.”

„Szeretném a lehető legjobban befejezni ezt az évet ezzel a két bahreini versennyel.”