back to top
KezdőlapFormula 1Bahreini Nagydíj: Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első edzésen

Bahreini Nagydíj: Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az első edzésen

-

Lewis Hamilton nyerte az első szabadedzést, Valtteri Bottas lett a második, míg a harmadik legjobb időt Sergio Pérez autózta.

Szemerkélő esőben hajthatott ki először Max Verstappen az installációs körére, mögötte rögtön Antonio Giovinazzi és Sebastian Vettel következett . A többiek is követték a példájukat, és rögtön az első percekben már a pályára is gurultak.

A 20 fős mezőnyben némi változás is történt, ugyanis Kimi Räikkönen helyén Robert Kubica tűnt fel, míg George Russell helyett Roy Nissany ülhetett autóba.

A tumultus főképp azért jött létre a zöld jelzés után, mert a Pirelli az első két szabadedzést jelölte meg a 2021-es abroncsok tesztelésére.

Az első komolyabb időt Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autózta, akkor őket még Carlos Sainz követte. Fél óra eltettével azonban már Alexander Albon tartózkodott az élen, a 35 éves brit versenyző és Max Verstappen előtt. A negyedik időt meglepetésre Romain Grosjean érte el, míg mögötte a sorrend Daniil Kvyat, Pierre Gasly, Valtteri Bottas, Daniel Ricciardo, Carlos Sainz és Kevin Magnussen volt.

A Renault versenyzői többször is elfékezték az abroncsaikat a merevre állított futómű miatt, még Romain Grosjean a sóderágyig sodródva írta le a gumijait. Charles Leclerc sem úszta meg, a monacói egy piruettet mutatott be a 2-es kanyarban.

A brit-thai pilóta azonban csak pünkösdi királyságot élhetett meg, ugyanis a hétszeres világbajnok visszavette az első helyet, mögötte csapattársa érkezett, míg a harmadik legjobb időt Sergio Pérez autózta. Eközben a Ferrarik csak a 15. és a 16. helyen tartózkodtak, Sebastian Vettel és Charles Leclerc sorrendben.

Lando Norrisnak a kormányával, vagy inkább bizonyos gombokkal volt problémája, ugyanis hiába alkalmazta őket, nem sikerült a megfelelő helyen maradniuk. A gyors köre után így a bokszba is hajtott.

45 perccel az edzés vége előtt csak Hamilton és a McLaren két versenyzője tartózkodott a pályán. Sainztól azt kérték, hogy a hatos kanyarban ne használja a kerékvetőket, ugyanis több pilóta is elfékezte ott magát.

Ezután Kvyat rádióüzenetére kapták fel többen is a fejüket. Az orosz ugyanis egyenesen Michael Masinek üzent, hogy hagyják már el a fenébe azt, hogy törlik a gyors köröket a pályaelhagyások miatt.

A pörgések sorozatát Max Verstappen folytatta, sikeresen le is írta a gumijait, így mehetett is vissza a bokszba. Eközben Bottas egy kis szemerkélő esőt jelentett az utolsó kanyarban. Leclerc az utolsó harminc percben tesztelte a jövő évi gumikat. Rögtön az első kör után panaszkodott is rájuk. Verstappen is követte a monacói példáját, ugyanis ő sem volt elégedett a 2021-es abroncsokkal. Hamilton vezette ekkor az edzést, míg mögötte Bottas és Pérez tartózkodott. Gasly a negyedik pozíciót szerezte meg, míg Verstappen, Albon, Stroll, Sainz, Grosjean és Magnussen volt a további sorrend.

Verstappen idő előtt kiszállt autójából, miközben szerelői lázasan vizsgálták az autó hátulját, így ő az utolsó táncban már nem vehetett részt.

Az első szabadedzést végül Lewis Hamilton nyerte, mögötte Valtteri Bottas és Sergio Pérez végzett. Mögöttük az első tízbe Sainz, Gasly, Verstappen, Albon, Ocon, Stroll és Ricciardo fért be.

1 Lewis Hamilton Mercedes 1m29.033s
2 Valtteri Bottas Mercedes 0.449s
3 Sergio Pérez Racing Point/Mercedes 0.967s
4 Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault 0.985s
5 Pierre Gasly AlphaTauri/Honda 1.016s
6 Max Verstappen Red Bull/Honda 1.261s
7 Alexander Albon Red Bull/Honda 1.269s
8 Esteban Ocon Renault 1.351s
9 Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1.393s
10 Daniel Ricciardo Renault 1.475s
11 Charles Leclerc Ferrari 1.556s
12 Sebastian Vettel Ferrari 1.595s
13 Robert Kubica Alfa Romeo/Ferrari 1.699s
14 Romain Grosjean Haas/Ferrari 1.799s
15 Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1.821s
16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari 1.863s
17 Daniil Kvyat AlphaTauri/Honda 1.987s
18 Lando Norris McLaren/Renault 2.359s
19 Nicholas Latifi Williams/Mercedes 3.439s
20 Roy Nissany Williams/Mercedes 3.768s