back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Íme az új, hivatalos F2-es és F3-as háromversenyes formátum!

Íme az új, hivatalos F2-es és F3-as háromversenyes formátum!

-

2021-tól új formátumok vezet majd be a Forma-1 két nevelőszériája, az F2 és az F3. Eddig annyit hoztak nyilvánosságra, hogy három versenyes hétvégék lesznek.

Most azonban már a részletes ütemtervet is a publikum elé tárták. Mivel a két sorozat nem szerepel majd ugyanazokon a pályákon, így a hétvége folyamán felszabadult az idő egy harmadik versenyhez.

Két sprintfutam lesz szombaton, míg a főverseny vasárnap kerül majd megrendezésre. A szabadedzés továbbra is 45, míg az időmérő 30 perces lesz.

A sprintfutam továbbra is 120 km-es (vagy 45 perces), a főfutam pedig 170 km-es (vagy egyórás) hosszúságú lesz.

A lebonyolításban a fő változást a rajtfelállás jelenti. Míg eddig a szombati hosszabb verseny eredményéből alakult ki a sprint rajtsorrendje, addig a kvalifikáció első tíz helyezettjét megfordítva kapjuk majd a felállást. Legalábbis az első futamra.

A másodikon ugyanúgy az első tíz pilótát fordítják meg, de az első verseny végeredményéből. A vasárnapi főfutamon pedig „szimplán” az időmérőn elért helyezés jelenti majd a sorrendet.

Az F3-ban annyi a különbség, hogy mindhárom verseny hossza 40 perces lesz, és – a nagyobb mezőny miatt – az első 12 sorrendjét fordítják meg a rajtrács kialakításakor.

A helyezésekért, a pole-ért és a leggyorsabb körért kapott pontok mennyisége nem változik, de a plusz verseny megnöveli az egy hétvégén szerezhető pontok számát.

A megnövekedett versenytáv miatt mindenki egy szettel több gumit használhat majd egy hétvégén. Míg F3-nál egy keverék van, addig az F2-ben kettő, ők a kötelezően a keményebb verzióból kapnak még egyet.

A versenyhétvége programja:

F2 F3 Rajtrács
Péntek
Szabadedzés 45 perc
Időmérő 30 perc
Szombat
1. sprint verseny 120 km/45 perc 40 perc Időmérő fordított*
2. sprint verseny 120 km/45 perc 40 perc
1. futam eredménye fordított*
Vasárnap
Főverseny 170 km/60 perc 40 perc Időmérő alapján

*az F2-nél az első 10, az F3-nál az első 12 versenyzőt fordítják meg