back to top
Kezdőlape-MobilityAz Audi után a BMW is kiszáll a Formula E-ből

Az Audi után a BMW is kiszáll a Formula E-ből

-

A BMW hivatalosan is bejelentette, hogy a következő idény végén búcsút intenek a Formula E-nek.

A korábban már az Audi is bejelentette a távozását, most pedig egy másik német gyártó is követte őket. Mindkét istálló a 2020/21-es szezon után távozik a sorozatból.

A gyártó a Gen2-es autók bevezetésekor, a 2018/19-es idényben mutatkozott be a bajnokságban, az Andretti csapat partnereiként, akik a technikai részben segítették a gyártót.

Az első évben a Da Costa és Sims párossal álltak rajthoz, és rögtön az első versenyüket meg is nyerték. a DS Techeetah csapathoz távozó Da Costa helyét a német Maximilian Günther vette át, mind ő mind pedig Sims is nyert versenyt a legutóbbi idényben, és a csapatversenyben az ötödikek lettek.

Az utolsó évüknek pedig Günther mellett Jake Dennis-szel vágnak neki.

A németek egyébként már a kezdetek óta a sorozat partnerei voltak, hiszen a biztonsági autót is ők biztosították ezidáig.

„Partnerként a BMW szerepet vállalt a Formula E sikertörténetében. Azonban a BMW csoport már teljes egészében kimerítette a Formula E-ben alkalmazandó technológiában rejlő lehetőségeket. A BMW csoport fókusza az e-mobilitás tekintetében változik, ezért az ötödik generációs BMW e-meghajtásokra fog nagy mennyiségben koncentrálni.” – áll a vállalat közleményében.