back to top
KezdőlapFormula 1Kalapács alá került a Ferrari SF1000 ünnepi replikája

Kalapács alá került a Ferrari SF1000 ünnepi replikája

-

Aukcióra bocsájtják a Toszkán Nagydíjon megjelenő Ferrari replikáját, valamint a versenyhez kapcsolódó emléktárgyakat.

Az 1000. futamát ünnepelte Mugellóban a Scuderia, így a nagy eseményre átöltöztették a konstrukciójukat, valamint a csapatot is. A Ferrari piros helyett burgundi vörösben  tündökölt az olasz gárda, ugyanakkor a hétvége eredményei már nem csillogtak annyira.(Charles Leclerc 8. lett, míg Sebastian Vettel 10.)

A bemutatóautó, ami a szombati ünnepségen is megjelent, Firenzében lett elhelyezve, míg annak másolata a maranellói múzeumba került. A bemutatóautó egyikét azonban az RM Sotheby’s segítségével elárverezik, emellett a versenyzők (Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Mick Schumacher) overalljára és kesztyűjére is licitálni lehet. Téteket hétfőtől fogadnak, míg az eseményt az Abu Dhabi Nagydíj után zárják le.

,,A Ferrari egyedülálló, ugyanis ez az egyetlen olyan csapat, ami a Forma-1-es világbajnokság minden szezonjában indult. Idén történelmi mérföldkövet ért el azzal, hogy az 1000. versenyhétvégéjét teljesítette a gyár tulajdonában lévő mugellói pályán. A különleges alkalom miatt olyan színben pompázhattak a konstrukciók, mint az első Ferrari, ami kigördült a maranellói gyár kapuján. Ezért úgy döntöttünk, hogy két bemutatóautóval is megemlékezünk erről az eseményről, melyek közül az egyiket az RM Sotheby’s segítségével elárverezünk. Elképesztő lehetőség nyílik így arra, hogy megszerezzék a történelem egy darabját a motorsport királykategóriájának legsikeresebb csapatától.” – nyilatkozta Mattia Binotto.