back to top
KezdőlapFormula 1Max Verstappen nyerte a szezon utolsó versenyét!

Max Verstappen nyerte a szezon utolsó versenyét!

-

A 2020-as szezon utolsó versenyén, az 55 körös Abu Dhabi Nagydíjon Max Verstappen indulhatott a poleból. Az első sort Valtteri Bottas egészítette ki, míg a második sort Lewis Hamilton és Lando Norris foglalták el.

Az első nyolc megtartotta pozícióját a rajt után.

Azonban meglepő módon a rajtbüntetés miatt az utolsó helyről induló Perez sem, pedig arra lehetett számítani, hogy ő pikk-pakk előrébb jön. Később kezdte csak előzni az előtte lévőket.

A 6. körben Albon megelőzte Norrist, és Ricciardo is feljött a top 10-be, megelőzve csapattársát, Ocont.

A 10. körre Perez már 15. helyen járt, mikor autója megadta magát, így egy kieséssel zárta Racing Pointos szereplését.
Virtuális biztonsági autó lépett életbe, így az élen állók gyorsan meg is érkeztek kerékcserére: Verstappen is, valamint Hamilton és Bottas is. A két merecdeses ismét egyszerre, vagyis közvetlenül egymás után érkezett cserére, mint Szahírban, most azonban nem hibáztak. Noha Hamilton panaszkodott rádión, hogy szerinte ez a taktika nem fog jól elsülni.

Perez autóját azonban nem kezdték el egy hamar eltüntetni a pálya széléről, így pályára lépett a valós biztonsági autó. Ekkor a sorrend Verstappen, Bottas, Hamilton Albon volt. Ők voltak is kint kerékcserén. Mögötte Ricciardo nem, után Norris viszont szintén cserélt.

Hamilton mindeközben az autó egyensúlyára panaszkodott.

A 14. kör kezdetén kapcsolhatott a mezőny ismét versenytempóra. Verstappen azonnal elhúzott.
Szép csatát vívott Leclerc és Sainz a 8. és 9. helyen. A spanyol megelőzte Leclercet, aki bár próbálta visszaelőzni, végül nem sikerült neki. Hamarosan pedig mindketten megelőzték Lance Strollt.

Sainz Vettelt is megelőzte, Stroll pedig visszaelőzte Leclercet. Sainzot azonban vizsgálni kezdték a versenybírák, mert túl lassan hajtott be a boxutcába, feltartva ezzel a mögötte érkezőket. A verseny során nem született döntés ezzel kapcsolatban, a futam után fog ez megszületni.

Leclercet aztán Gasly is megelőzte, így a monacói kikerült a pontszerző helyekből.

Leclerc a 23. körben érkezett csak kerékcserére, így a 19. helyre esett vissza.

A 32. körben Verstappen már közel 8 másodperces előnnyel vezetett Bottas előtt, akitől 3 másodperc lemaradásban volt Hamilton.

A 36. körben Vettel is kerékcserén járt, ezzel a 15. helyre esett vissza.

Ricciardo érkezett utoljára kerékcserére, a 40. körben. A 7. helyre tért vissza.

Az 43. körben Bottasszal közölték rádión, hogy elkezdhet felzárkózni Verstappenre. Ekkor 8,6 másodperc volt a lemaradása.

A 47. körben Leclerc már fekete-fehér zászlós figyelmeztetést kapott pályaelhagyásért.

A versenyt végül Verstappen meg is nyerte, rajta kívül pedig még a mercedeses állhatott dobogóra Bottas-Hamilton sorrendben.

Az Abu Dhabi Nagydíj végeredménye:

Versenyző Csapat Differencia
1 Max Verstappen Red Bull
2 Valtteri Bottas Mercedes 15.976
3 Lewis Hamilton Mercedes 18.415
4 Alex Albon Red Bull 19.987
5 Lando Norris McLaren 1:00.729
6 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:05.662
7 Daniel Ricciardo Renault 1:13.748
8 Pierre Gasly AlphaTauri 1:29.718
9 Esteban Ocon Renault 1:41.069
10 Lance Stroll Racing Point 1:42.738
11 Daniil Kvyat AlphaTauri 1 kör
12 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1 kör
13 Charles Leclerc Ferrari 1 kör
14 Sebastian Vettel Ferrari 1 kör
15 George Russell Williams 1 kör
16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör
17 Nicholas Latifi Williams 1 kör
18 Kevin Magnussen Haas 1 kör
19 Pietro Fittipaldi Haas 2 kör
Sergio Perez Racing Point