back to top
KezdőlapFormula 1Ők ülnek autóba ma a fiatal pilóták tesztjén

Ők ülnek autóba ma a fiatal pilóták tesztjén

-

Kedden megtartják a már hagyományosnak mondható fiatal pilóták tesztjét. A legtöbb csapat általában olyan fiatal pilótákat ültetnek be, aki megtehetik első kilométereiket Forma-1-es autóval, azonban idén lesznek veteránok is a volán mögött.

Az elmúlt időszakban nagy volt a felhajtás a fiatalok tesztje körül, hiszen sok csapat próbálkozott néhány kiskaput kijátszani. A 39 éves Fernando Alonso megkapta az engedélyt, hogy részt vehessen a tesztnapon, míg a Ferrari, illetve az Aston Martin kérését Carlos Sainz, illetve Sebastian Vettel kapcsán elutasította a Nemzetközi Autómobil Szövetség. Ennek ellenére a spanyolon kívül pályára gurulhat három korábbi F1-es versenyző is Robert Kubica, Stoffel Vandoorne, és Sebastian Buemi személyében.

Egyetlen egy olyan versenyző lesz a résztvevők között, aki még soha nem vezetett hivatalos körülmények között királykategóriás versenyautót, Nyck de Vries. A holland 2019-ben lett a Formula 2 bajnoka, azonban nem kapott ülést az F1-ben.  Az elmúlt szezonban a Formula E-ben versenyzett.

A résztvevők tehát:

Mercedes: Stoffel Vandoorne illetve Nyck de Vries
Red Bull: Sebastien Buemi illetve Juri Vips
Ferrari: Robert Shwartzman illetve Antonio Fuoco
Renault: Fernando Alonso illetve Guanyu Zhou
AlphaTauri: Yuki Tsunoda illetve Marino Sato
Alfa Romeo: Robert Kubica illetve Callum Ilott
Haas: Mick Schumacher
Williams: Jack Aitken illetve Roy Nissany

A McLaren és a Racing Point kihagyja a fiatal pilóták tesztjét.