back to top
KezdőlapFormula 1Ferrari: Leclerc és Sainz szabadon versenyezhet majd egymás ellen

Ferrari: Leclerc és Sainz szabadon versenyezhet majd egymás ellen

-

A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto elmondása szerint Charles Leclerc és a csapathoz újonnan csatlakozó Carlos Sainz Jr. egyenlő bánásmódban fog részesülni a 2021-es szezon során.

Habár a monacói a pilóta a harmadik szezonját fogja megkezdeni a Vörösöknél, Binotto tisztán kijelentette, hogy nem lesz első számú versenyző a csapatnál és Sainz-cal is ugyanúgy fognak bánni, mint Leclerc-rel. Ebből következik, hogy elviekben nem lesz első számú pilóta a Ferrarinál 2021-ben.

„Nincs Charles szerződésébe olyan írva, hogy ő lenne a csapat vezető pilótája,” – ismerte el Binotto. „Szerintem harcolhatnak majd a pályán a következő szezon során Carlosszal.

„Ez azért is lesz fontos, mert így egyik pilótánk sem fog sérülni lelkileg. A szezon elejétől fogva egyenlő feltételek mellett mérhetik majd össze tudásukat a versenypályán.”

Binotto hozzátette, hogy a Scuderia célja a konstruktőri bajnokság harmadik helyének megszerzése, szóval csapatutasítást maximum akkor eszközölnének, ha a két versenyzőjük az élen haladna.

„Ahogy a múltban már elmondtam, most is elárulom, hogy a legfőbb célunk a csapatbajnokságban való jó szereplés. Szóval lehetséges, hogy a jövőben fontos lesz majd, hogy a pilótáink észben tartsák a csapat érdekeit és elfogadják az általunk hozott döntéseket.

„Ha valamelyik versenyzőnk jelentős előnyt tesz szert a másikkal szemben a szezon később szakaszára, akkor a két pilóta közös megegyezése alapján részesíthetjük majd egyiküket előnyben. Így az egyiküket támogathatjuk majd a céljai elérésében, ha a másik pilótánknak már semmi kiugró eredményre sem lesz majd esélye,” – zárta a svájci-olasz szakember, aki a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat rosszullét miatt hagyta ki.