back to top
KezdőlapTouring CarDTMButton saját csapatát a DTM-ben indítaná – egy McLarennel!

Button saját csapatát a DTM-ben indítaná – egy McLarennel!

-

Idén a brit GT bajnokságban szerepelt Jenson Button csapata egy McLarennel, jövőre azonban a DTM-be tartanának, amikor bevezetik a GT3-as szabályokat.

A Jenson Team Rocket RJN elnevezésű csapatot Chris Buncombe alapította 2009 bajnokával. Tavaly a szezonzárón, Silverstone-ban maga Button is volán mögé ült.

A brit már korábban teljesített egy versenyhétvégét a német túraautók között. A DTM és a Super GT közös mezőnye Hockenheimben versenyeztek egymással, még a Class One éra jegyében.

Azóta Berger „GT Pro”-ra váltott volna, ami a GT3-as autókat vette alapul, néhány változtatással. Miután a gyártók ellenezték, hogy módosítani kelljen a már kész autóikon, azért ettől eltekintett. Button számára pedig pont ez biztosítana lehetőséget.

„Mindig is szerettem a DTM-et, és jó látni, hogy a sorozat egy új irányba megy tovább a GT3-as autókkal. Már régóta ismerem Gerhardot, és biztos vagyok benne, nagyszerű show-t láthatunk majd.”

„Mi azon dolgozunk a háttérben, hogy ez az új terv megvalósuljon, és terjeszkedjünk új sorozatokban is a McLarennel.”

Button elárulta, szeretné, hogy a nevét viselő csapat induljon Le Mans-ban, illetve jelenleg a GT World Challenge Europe is a céljai közé tartozik.