back to top
KezdőlapExtraTOP 10 legolvasottabb cikkünk 2020-ból: Hamilton mindent vitt!

TOP 10 legolvasottabb cikkünk 2020-ból: Hamilton mindent vitt!

-

2017, 2018 és 2019 után is összeállítottuk azon cikkek listáját, amelyeket a legtöbben olvastatok idén.

Ezúttal kissé egysíkúra sikerült a dolog, mondhatnánk úgy is, hogy Lewis Hamilton pályán és főleg pályán kívül viselt dolgai bőven adtak témát a szezonban. Itt jegyeznénk meg ugyanakkor azt is, hogy mindez nem azért történt, mert „hamiltonosok” vagyunk, hanem mert egész egyszerűen erre van igényetek. Tény, hogy ő kavarta fel leginkább az állóvizet, teátrálisan is tett érte, szült is komoly ellenreakciókat, nyilván fog is még. Ugyanakkor azt meg kell értenie mindenkinek, hogy a mai internet világa és pláne a közösségi médiáé úgy működik, hogy gyakorlatilag az algoritmusnak mindegy, hogy te milyen reakciót adtál egy adott platformon egy cikkre, az téged érdekelt, tehát ha legközelebb is lesz hír az alanyról, az orrod elé tolja a rendszer. Ezért minket vádolni bárki és bármifelé húzás miatt, több mint nevetséges.

Nem tudunk, és nem is akarunk elmenni amellett sem, hogy több százan az olvasóink közül leszerepeltek, olyannyira, hogy változtattunk 2020-ban eddigi bevett gyakorlatunkon és moderálási elveinken. Nem kötelező szeretni Lewis Hamiltont, sőt, azzal sem árulok el nagy titkot, hogy egyikünknek sem a kedvence a szerkesztőségben, mondhatnánk, a vele kapcsolatos hírek esetén igyekszünk „csak” jó iparosmunkát végezni.

Azt a szintű gyűlöletet viszont nem fogjuk nézni butasággal és szorgalommal párosulva, amellyel egyesek hangot adtak nem tetszésüknek, amint ő került terítékre. Eddig, minden évben csendben, december 24-én feloldottuk azon olvasóinknak a banját, akik valamiért rendesen kihúzták az év során a gyufát. Általában egy-egy erősebb jelzős esetnél még nyeltünk is és hagytuk, de itt olyan delikvensekről van szó, akik egy mondatban minimum két durvább és vállalhatatlan jelzővel illettek bárkit és bármit, amely bőven szembe megy akár a Facebook közösségi alapelveivel is. Nos, idén ők maradnak karanténban, hogy stílusosak legyünk 2020-hoz. Már csak azért is, mert a klubunkban emiatt már többször Zuckerbergék robotjai vagy adminjai is az orrunkra koppintottak, hogy nálunk nem viselkedik a jónép és minket büntettek ezért. Nos, ígérhetjük 2021-re, hogy de, fognak.

Félreértés ne essék, elképesztően nem a szólásszabadság ellen vagyunk, amivel sokan takaróznak egy-egy balhé alatt, sőt! Azt gondolom, hogy az átlag magyar motorsportos médiához képest még mi vagyunk a legszabadabbak, ugyanakkor nálunk leginkább családias a hangulat. Ez pedig cél is, hogy így maradjon. A magyar nyelv pedig csodálatos, el lehet küldeni valakit bőven úgy is melegebb éghajlatra, hogy nem primitív és sértő jelzőket használunk, de megfelel a közösségi játékszabályoknak, olykor akár vicces is, a negatív tartalma ellenére.

Most, hogy ezen túllendültünk, jöjjenek a cikkek!

10. Csalással nyert eddig a Red Bull és a Mercedes?

A téma már klasszikussá érett: a hajlékony szárnyak esete. Bizonyítani még soha, nem sikerült senkinek sem, pedig Newey előszeretettel szokta a Forma-1 adta szabályok keretrendszerét karcolgatni. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy 2010 óta csak ez a két csapat adta a bajnokokat…

9. Súlyos kritikát kapott Räikkönen öltözete: náci jelképet visel?

Emiatt is kaptunk rendesen, mert sokak a mi történelmi ismereteinknek a vélt hiányát kérték rajtunk számon. A cikkben mindeközben világosan benne van, hogy mely újságíró és hol kérdőjelezte meg ezen jelkép használatát.

8. Michael Schumacher már nem úgy fest, mint ahogy emlékszünk rá

Nicola Acciari az év elején némileg más megvilágításba helyezte az eddig ismertek alapján Schumacher esetét. És hiába történt mindez már 7 éve, valójában továbbra sem tudunk semmit. Ameddig a család nem áll elő konkrétumokkal, addig sajnos maradnak az ilyen másodkézből származó információk. Senki sem azért teszi mindezt, mert félre akarná tájékoztatni a rajongókat, sőt…

7. O’Sullivan nem ismeri el Hamilton eredményeit és szerinte nem kéne őt lovaggá ütni

Röviden erről annyi a véleményünk, hogy nem valószínű, hogy a két brit sportoló valaha is megbarátkozna egymással, és talán senki sem akarja őket majd erre rákényszeríteni. A lovaggá ütés pedig gyakorlatilag órákon belül megtörténik…

6. Hamilton a Renault-hoz megy – a Mercedes így szúrt oda a szurkolóknak

Miközben a két fél hivatalosan továbbra sem egyezett meg a 2021-es folytatásról, arra azért nem voltak restek, hogy poénkodjanak egy sort azon, hogy nincs még megállapodás. Idén egyébként abszolút a Mercedes közösségi média menedzserét emelnénk ki a mezőnyből, aki a leginkább szórakoztatott minket a vicces posztjaival egész évben.

5. Todt: Schumachert úgy kezelik, hogy visszatérhessen a normális életéhez

Az FIA elnöke az aki rendre bebocsátást nyer a Schumacher család rezidenciájára, így leginkább neki lehetnek első kézből származó hiteles információi Michael állapotával kapcsolatban. Ő pedig egyre többet és többet árul el…

4. Russell csütörtökön a Mercedesé: Mi lesz Hamiltonnal?

Hatalmas volt a kavarodás a hónap elején, hiszen jó ideig nem lehetett tudni, hogy a szezonzárón ki vezetheti a W11-est. Tényleg szinte óránként változott a helyzet, és próbáltuk lekövetni az eseményeket, komoly időszak volt ez nekünk 2020-ban.

3. Lewis Hamilton elismerte azt, amit amúgy már tudunk

XNDA „lelepleződött”, azaz a zenei alteregója. Nem kell aggódnunk, ha majd egyszer megunja a Forma-1-et Lewis, fogunk még hallani róla valamely tevékenysége miatt.

2. Nem várt fordulatot hozott a két autós lökdösődése

Ezen mi is meglepődtünk. Több éves, kamu videó, azért raktuk ki, hogy valami legyen épp az akkori idősávban is, miközben már másik cikken dolgoztunk, de úgy néz ki, hogy megdöbbentően sokan nem ismerték még.

1. Ecclestone Hamiltonnak: Ugyanannyi képzettségem van, mint neked, de nekem van mentségem

Végül, de nem utolsósorban egy csörte Mr. E. és a magát hamarosan akár már Sir Hamiltonnak is nevezhető versenyző között. A téma a rasszizmussal vádolás után kialakult khm… műveltségi vetélkedő, melyben részt vett Mario Andretti és egy másik Sir is, Jackie Stewart.

Mit is kívánhatnánk 2021-re? Leginkább azt, hogy találkozhassunk valamelyik pálya mellett újra, legyenek újra komoly magyar sikerek a nemzetközi autósportban. Nekünk is vannak olyan terveink, amelyek még nekünk is újak lesznek, de igyekszünk majd, ezt ígérhetjük.

Minden kedves olvasónknak Boldog Új Évet kívánunk!