back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen lehet, hogy megnyomja a törlés gombot és eltűnik majd

Verstappen lehet, hogy megnyomja a törlés gombot és eltűnik majd

-

Max Verstappen maga is megtapasztalta már, hogy a világ igencsak érzékeny lett, és egyre inkább át kell gondolnia az embernek, hogy kimondja-e a véleményét, amennyiben nem akarja, hogy leálljanak vele „kardozni”.

A 2020-as év ráadásul még érzékenyebbé és egyben hirtelen haragúvá, túlzóvá tette az embereket.

Ez a Forma-1 tekintetében már a júliusi szezonnyitó előtt érezhető volt, mikor a koronavírus, mint probléma mellé intenzíven megérkezett a Black Lives Matter mozgalom is. Verstappen volt az egyike annak a néhány versenyzőnek, akik nem térdeltek le a versenyek előtt, mert úgy vélik, mindenki másként fejezi ki magát, és ők nem a térdeléssel szeretnének megnyilvánulni a rasszizmus-ellenes témában.

Míg sokan egyetértettek, sokan persze kritizálták is őt (őket), csak úgy, mint az után, hogy szabadedzésen rádión káromkodott Lance Strollal való ütközése után.

„Tudom, hogy egyes dolgok érzékenyen vannak kezelve a világon” – mondta Verstappen a De Telegraafnak. „Más a helyzet, mint nagyjából 5 éve volt, és ez a közösségi médiára is igaz. Felismertem, hogy nem lehet bármit kimondani. Így nem is teszem. Amit mondok, úgy mondom, ahogy gondolom, de nem mondok ki mindent. Minden nap van ilyen pillanatom, haha.”

Verstappen azonban még így sem szürkül bele a mezőnybe. Igazán megosztó személyiség.

„Vagy kedvel engem valaki, vagy egyáltalán nem.”

„De nem kötelező velem foglalkozni, nem igaz? Ha nem kedvelsz, akkor nem. Számomra fontosabb, hogy azok az emberek mit mondanak, akik körülöttem vannak. Nem, nem egyebként nem aggódom semmi miatt. Ha felkelek, az valószínűleg azért lesz, mert enni fogok. És ezt szeretem…”

Pedig az interneten aztán kap az ember hideget-meleget, így igazán hasznos tud lenni, amit Verstappen mond, hogy nem lesznek álmatlan éjszakái vadidegenek véleménye, kritikája miatt.

Verstappen jelenleg közel 4 millió követővel bír Instagramon, ami nem kis szám. Mégis, lehet, hogy egy nap majd véget vet az egésznek.

„Mindenkinek megvannak a maga dolgai. Nem érdekelnek a követőkkel. Akkor sem, ha húsz millió lesz, miért érdekeljen? Ki tudja, lehet, hogy majd egyszer ha végeztem a versenyzéssel, megnyomom a törlés gombot és nem hallanak többet rólam.”