back to top
KezdőlapFormula 1Sainz már Olaszországban várja a ferraris tesztjét

Sainz már Olaszországban várja a ferraris tesztjét

-

Carlos Sainz máris Maranellóba utazott, hogy átessen az első ferraris tesztjén.

A spanyol versenyző már tavaly is tiszteletét tette csapata főhadiszállásán, ugyanis az üléspróbán túl, még egy online sajtótájékoztatón is részt vett Mattia Binotto és Charles Leclerc mellett. A 26 éves pilóta ezúttal viszont már autóba is ülhet, ugyanis a vörösök egy fioranói privát teszttel szeretnék biztosítani újdonsült versenyzőjük beilleszkedését.

Mivel idén csak 3 napból fog állni a téli tesztidőszak, a Ferrari úgy döntött, hogy a szabályoknak megfelelően a 2019-es autót fogják felhasználni az összeszokás elősegítéségben.

Mattia Binotto korábban már elmondta, hogy erre a gyakorlásra még januárban sort akarnak keríteni, így a napokban ejthetik meg ezt a tesztet:

,,Másfél nap nagyon kevés. Valamit csinálni fogunk annak érdekében, hogy sokkal gyorsabban beilleszkedjen a csapatba. A munka egy része a szimulátorban fog végbe menni, ugyanakkor januárban szeretnénk Carlosnak adni egy lehetőséget arra, hogy vezethesse az egyik régebbi autónkat.” – nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.

A közösségi médiás platformjain Sainz már tudatta is a rajongóival, hogy Maranelló felé vette az irányt:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés