back to top
KezdőlapFormula 1Mutatott a McLaren egy kis részletet az idei autó festéséből

Mutatott a McLaren egy kis részletet az idei autó festéséből

-

A közösségi médiás felületein jelezte előre a McLaren, hogy milyen színben pompázhat majd idén az autójuk.

Az ünnepek után lassan-lassan a Forma-1-es gyárakban is elkezdődik a munka, ugyanis kevesebb, mint két hónap múlva már (ha minden a tervek szerint megy) a téli teszten kell teljesíteniük a csapatoknak.

Az Alpine F1 az újdonságok tekintetében a leggyorsabbnak bizonyult, ugyanis az arculatváltás mellett az autójuk „téli ruháját” is felfedték, míg az Aston Martin csak a márkaépítést érősítette az új év kezdetén.

A McLaren már napok óta hirdeti a közösségi médiás felületein azt, hogyan készülnek a szezonra, most azonban egy picivel informatívabb képet is feltettek. A mai kontentben ugyanis a jól megszokott papaya borításon egy érdekes felirat szerepelt: „McL35M (az idei konstrukció kódneve), 2021-es festés”.

A kis kedvcsináló alapján így nem kell nagy változásokra számítani, ugyanis a jól megszokott bázis szín maradhat meg Daniel Ricciardo és Lando Norris autóján.