back to top
KezdőlapTouring CarWTCRVáltozott a WTCR versenynaptára, nem a Hungaroringen indul a szezon

Változott a WTCR versenynaptára, nem a Hungaroringen indul a szezon

-

Reagálva a nem enyhülő koronavírus-járványra a Túraautó Világkupa (WTCR) szervezői alaposan módosítottak a tervezett 2021-es versenynaptáron.

Korábban úgy tűnt, hogy a Hungaroringen indulhat a szezon, ám az végül a legendás Nordschleife pályán fog elstartolni, amely hétvége egybe esik majd a 24 órás versennyel is.

Korábban még május közepi startot vízionáltak, ám a német versenyre június első hétvégéjén fog sor kerülni. Nem csak ez az egyetlen változás, ugyanis a nemzeti korlátozásokat és az oltási folyamatokat is figyelembe véve a további versenyek sorrendje is módosult.

A magyar forduló májusról elkerült augusztus végére, közvetlenül a nemzeti ünnep után, augusztus 21.-22.-én látogatnak majd hazánkba, ami az idei szezon ötödik állomása lesz. Az új dátumot a kormánnyal összhangban állapították meg, reménykedve abban, hogy addigra már több ezer magyar rajongót is betudnak majd engedni a lelátókra.

Tavaly az utolsó pillanatban került ki a végleges naptárból az Adria Raceway, az olasz pálya közvetlenül a magyar forduló előtt kap helyett, július 31.-én és auguzstus 1.-jén, amely a Slovakiaring helyét vette át, így idén a sorozat nem látogat el Szlovákiába.

Az új naptárban öt európai helyszín szerepel, egymás után, majd Magyarország után közel kéthónapos szünet következik, a sorozat pedig ezután kezdi meg a három fordulóból álló ázsiai kalandját. Dél-Korea, Kína és Makaó lesz a három távol keleti helyszín. Hogy melyik helyszín lesz Kínában, azt majd később jelentik be.

A WTCR új 2021-es versenynaptára

# Dátum Pálya Helyszín
1 06.03-05. Norschleife ?? Németország
2 06.26-27. Vila Real ?? Portugália
3 07.10-11. Motorland Aragón ?? Spanyolország
4 07.31.-08.01. Adria Raceway ?? Olaszország
5 08.21-22. Hungaroring ?? Magyarország
6 10.16-17. Inje Speedium ?? Dél-Korea
7 11.06-07. TBA ?? Kína
8 11.19-21. Circuito de Guia ?? Makaó