back to top
KezdőlapFormula 12021-es autókkal tesztelhetik majd a 18 colos Pirelliket idén!

2021-es autókkal tesztelhetik majd a 18 colos Pirelliket idén!

-

A tavalyi évben a csapatoknak egyénileg kellett volna tesztelniük a 18 colos, 2021-es Pirelli gumikat, azonban a koronavírus miatt nem volt lehetőség külön tesztekre. Így aztán ezeket  a teszteket átütemezték 2021-re, bevezetésüket pedig 2022-re. Azonban a szabályok szerint tesztelni csak 2018-as, 2019.es, vagy 2020-as autóval lehet.

Ez pedig okoz némi problémát. Például a McLaren esetében, mely idén már Mercedes erőforrást használ, régebbi autói pedig még Renault-motorosak, és ezeket már nem használhatják.

A soron következő szezonra a Pirelli 25 tesztnapot kapott az FIA-tól, hogy teszteljék a 18 colos gumikat. Ez alatt pedig minden csapatnak sorra kell kerülnie, hogy megfelelő visszajelzéseket kaphasson az olasz gumigyártó.
Hogy a McLaren-féle problémát kiküszöböljék, engedélyezve lett, hogy a 2021-es autók egy módosított verziójával teszteljenek a csapatok, közölte a Motorsport.com. Ez pedig minden csapat esetében igaz, így a McLarennek nem származik majd előnye belőle.
Ugyanakkor ezzel a döntéssel a Pirelli még pontosabb adatokhoz juthat.