back to top
KezdőlapFormula 1Nyelvi problémák miatt hagyta ott a Red Bullt egy korábbi juniorjuk

Nyelvi problémák miatt hagyta ott a Red Bullt egy korábbi juniorjuk

-

A Red Bull hagyományosan az a csapat, amely a kimeríthetetlen utánpótlásáról is ismert. Az évek során azonban nem mindenkinek hozta meg a csapat az áttörést, ilyen volt az argentin Matias Milla, aki egyszerűen nem tudott minden kérésnek, feltételnek eleget tenni.

Mielőtt még megérkezett volna a Forma-1-be a Red Bull, már akkor is nagy hangsúlyt fektetettek az utánpótlás képzésre. Az egyik ilyen első juniorjuk az argentin Matias Milla volt, aki a 2003-as pánamerikai gokart bajnoki címe után nyert felvétel az akadémiára.

Milla azonban emlékeztetett arra, hogy a Red Bull kötelékébe való tartozás nem jelenti egy az egyben azt, hogy mindennel ők foglalkoznak a versenyzők helyett.

„Ők mindent biztosítottak, ami a vezetéshez szükséges, de a saját szállásunkat és ételünket magunknak kellett fizetnünk. Egyedül éltem egy lakásban, és néha arra se volt pénzem, hogy ennivalót vegyek. Nagyon nehéz volt megélni heti 100 euróból. Mivel nem volt pénzem, ezért a csapat kamionját vezetve kellett a versenyhelyszínekre utaznom, míg mások ezt repülővel tették meg.” – emlékezett vissza az argentin Fenix951-nek.

A nehézségek ellenére Milla remekelt a pályán. Európában többed magával tesztelhetett egy Formula Renault autót, amely teszten Sebastian Vettel is részt vett, és ekkor az argentin négy tizeddel gyorsabb volt, mint a későbbi négyszeres világbajnok.

„A következő évre meghosszabbították a szerződésemet a Red Bull-lal, így a német bajnokságban versenyezhettem.” – folytatta. A német sorozatban csupán négy futam jutott, ezeken egy pole és egy dobogó volt a neve mellett, majd kénytelen volt otthagyni a Red Bullt, de nem a tehetségével volt a baj.

„Úgy mentem Európába, hogy nem beszéltem angolul, és emiatt nehézégeim támadtak. Helmut Marko többször is elmondta nekem, hogy nagy potenciált lát bennem, de vannak gondjaim a nyelvvel. Elvárta tőlem, hogy tökéletesen beszéljek angolul. Sajnos erre nem álltam készen, nem bírtam tovább, így úgy döntöttem, hogy visszatérek Argentínába. Ezt utólag már megbántam, látva a Red Bull F1-es sikereit.” – ismerte el.