back to top
KezdőlapFormula 1Gasly: Készen állok arra, hogy az AlphaTauri vezére legyek 2021-ben

Gasly: Készen állok arra, hogy az AlphaTauri vezére legyek 2021-ben

-

Pierre Gasly úgy érzi, készen áll arra, hogy az AlphaTauri vezére legyen idén.

A francia versenyző ebben a szezonban egy újonc csapattársat kap maga mellé Yuki Tsunoda személyében. A fiatal japán pilóta ugyan már tesztelhetett korábbi autókkal, azonban az AT02 vezetésére csak másfél napja lesz a szezon kezdet előtt.

Ennek tükrében Gasly az AlphaTauri bemutatóján elmondta, hogy tisztában van azzal, hogy fiatal csapattársának érkezése megkívánja azt, hogy átvegye a stafétabotot. A 25 éves pilóta kihangsúlyozta, úgy érzi, készen áll erre a feladatra.

,,Természetesen Yuki (Tsunoda) érkezése azt jelenti, hogy nekem több felelősséget kell vállalnom, ám úgy érzem felkészültem arra, hogy felvegyem a csapatban a vezetői szerepkört. Ugyanakkor ő nagyon gyors versenyző, és segíteni fog abban, hogy előre mozdítsuk az alakulatot. Együtt dolgozva sikerülhet ezt elérnünk. Ismerem Yukit, versengő típus. Az F2-ben megmutatta, hogy mire képes és ezért léptették elő a Forma-1-be egy év után. Nincs sok tapasztalata, így nem lesz mindig könnyű neki, viszont szerintem nagyon tehetséges. Az érkezése nem igazán változtat a hozzáállásomon, ami ugyanolyan lesz mint, tavaly, mikor is a legtöbbet tudtuk kihozni a legtöbb nagydíjból. Ugyanazzal a filozófiával felszerelkezve kell folytatnunk. Úgy hiszem, hogy a tavalyi év a csapat legjobbja volt, mint a működését, a fejlődését, a teljesítményét és a versenyhétvégék menedzselését tekintve. Ez vonatkozik rám is. Csak így kell tovább folytatnunk és meg kell próbálnunk a tavalyinál egy kicsit jobb teljesítményt nyújtani.” –nyilatkozta Gasly